Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elmosta az eső a Fiorentina pontjait

Folytatódtak a küzdelmek az olasz ligában. A Serie A tizedik fordulójában a Paulo Sousa irányította Fiorentina otthon fogadta az újonc Crotone együttesét. Mindenképpen javítaniuk kellett a liláknak, hiszen a tabellán nem éppen a csapat nevéhez méltó helyet foglalják el. 

letoltes

Fiorentina – Crotone 1:1 (0:1)
Gólszerzők: Astori (85.) ill Falcinelli (24.)

Nos úgy volt, hogy már a mérkőzés előtt is úgy esett az eső, mintha muszáj lett volna neki. Nyilván az is volt.. de ezt aligha tudták a rendezők, a sporik és a játékosok. Mindenesetre a bírók egészen a 26. percig bírták a dolgot. Akkor félbeszakították a találkozót, mondván annyi értelme van ennek, mint halnak a bicikli. Igen ám, de ekkortájt már vezetett a vendég csapat. Falcinelli volt a tettes. Mindenesetre megállt mindenkiben az ütő, hogy akkor már nem lesz folytatása a dolognak, mikor bő fél óra elteltével újra kihívta a pályára a labdarúgókat a bíró. A Fiorentina korántsem született szerencsés csillag, bolygó vagy akármi alatt. Huszonhat kapura lövésük volt és csak egyszer, egyetlen egyszer tudták a háló belsejét is érintetni a labdával. Astori volt az, aki végül pontot mentett a liláknak. Sőt Badelj a legvégén még a győzelmet is megszerezhette volna, de Cordaz óriásit fogott. Nem volt rossz mérkőzés.. csak az a fránya időjárás.

BSZ