Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Saúl: “Simeone a legfontosabb nekem és a csapatnak!”

Egyre több hír röppen fel arról, hogy Diego Simeone a közeljövőben elhagyja az Atlético Madridot. A spanyol középpályás, Saúl Niguez elmondta, hogy a végsőkig harcolni fognak azért, hogy az argentin edző velük maradjon. 

14775044862828

Forrás: Marca

A fiatal játékos szerint nem csak a saját, de csapattársai karrierjére is erős befolyással van Diego Simeone, Saúlt például ő hozta fel a nagycsapathoz, amely egy óriási lépés volt a pályafutásában. Többek között emiatt is jelent számára ennyire sokat az edző jelenléte:

“Számomra, és a csapat számára is ugyanazt jelenti Simeone: mindent. Ő az az ember, aki gyerekkorom óta támogatott és lehetővé tette, hogy a felnőtt csapatban is játszhassak. Mindemellett mindig ott volt mellettem a nehéz pillanatokban is. Amikor még fiatalabb voltam, és nem játszottam túl gyakran, a szemembe nézett és azt mondta: “Saúl, addig nem is fogsz játszani, amíg nem mész el kölcsönbe valahová és igazi focistává nem válsz.” Ez egy kulcsmomentum volt a karrieremben, mivel úgy válhatok a legjobbá, ha ugyanannyit játszom, mint amennyit edzek és így a legjobbaktól tanulhatok.  Ha nem játszol, elveszlik a versenyképesség.”

Saúl szerint az Atlético Madrid átvette Simeonétől a győzelmi hozzáállást, miszerint soha nem elégedhetnek meg kevesebbel. Minden meccsen úgy lépnek pályára, hogy azt megnyerik. A játékos úgy véli, ez a sikerességük egyik legfontosabb eleme:

“Ha érkezik egy új játékos, először meg kell értenie a csapatot. Amikor valaki idejön tudnia kell, hogy a játékosok mennyit tettek egymásért, amit én személy szerint nagyra értékelek. Benne van az Atlético DNS-ben a nyerni akarás.” 

Szigeti Andrea