Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mr. X lesz lassan az Újpest neve, Pakson sem sikerült nyerni

Az utóbbi időben mind a két csapat rossz formának “örvend”, ezért nagyon fontos volt az ütközet, lévén a Paks jelenleg kiesésre állt, az Újpest pedig a döntetlenekkel nem tud felfelé kapaszkodni a tabellán.

629ujpest(nso.hu)

A hazaiaknál két forduló után visszakerült a kapuba Kemenes Szabolcs, aki sérüléssel bajlódott. Csapata az előző héten meg is érezte a hiányát, lévén helyettese Székely György több Vidi gólnál is hibázott. Szabó János és Kecskés Tamás piroslapos eltiltás miatt nem állhatott Csertői Aurél rendelkezésére. Az Újpestben továbbra is Banai Dávid az elsőszámú kapus, korábban ezen cím birtokosa Balajcza Szabolcs megpendítette, hogy lehet, ideje már másik csapathoz igazolnia. Igaz erről azt nyilatkozta, hogy térjünk majd vissza télen a válaszadásával.

A 11.percben egy hatalmas hiba után vezetést szerzett az Újpest! Kovács röviden adta haza labdát Kemenesnek, Balázs Benjámin lecsapott rá, kicselezte Kemenest, és az üres kapuba gurított. Ezzel az első félidő nagyobb helyzeteit le is írtuk, hiszen jobbára mezőnyjáték folyt.

A második félidő 13.percében Mohl hibázott nagyot, s a 16-oson belüli becsúszása után büntetőt lőhetett a Paks. Banai viszont túljárt Báló eszén, s kivédte a 11-est. A 41.percben egy újpesti szöglet után gyorsan ellentámadásba lendült a Paks,  Szakály lőhetett, de Banai bravúrral védett! A 90.percben egy szabadrúgás után egy paksi támadó valahogy kapura tette, Banai csak ütni tudta, a kipattanóra érkezett Szakály, s a cserejátékos megszerezte az egyenlítést. A 94.minutumban Nagy beadása után Angelov fejelt üresen, de a labda a felső lécen csattant, a kipattanó után pedig Pávkovics kísérlete már gyengére sikerült.

Az Újpest így sorozatban ötödik bajnokiját hozta döntetlenre, nyolcadik meccsén nem tudott nyerni, utoljára augusztusban a Mezőkövesd elleni csata alkalmával sikerült begyűjteni a három pontot. Ami szintén érdekesség, hogy a Paks is utoljára a Mezőkövesdet verte, igaz a zöld-fehérek lassan, egyre kilátástalanabb helyzetben vannak a tabellán.

Paks – Újpest 1-1 (0-1)

Gól: Balázs (0-1 11.p), Szakály D. (1-1 90.p)
Sárgalap: Gévay, Báló ill.. Heris, Kecskés
Kiállítva: Kecskés (95.p)

Paks: Kemenes – Kulcsár, Kovács, Gévay, Báló – Papp (Jelena 86.p) – Koltai (Szakály D. 74.p), Bertus, Bartha, Laczkó (Vernes 62.p) – Hahn vezetőedző: Csertői Aurél
Újpest: Banai – Nagy, Heris, Mohl, Kecskés – Windecker, Bardhi, Balogh (Pávkovics 88.p), Diarra (Nagy 64.p)- Balázs, Lázok (Angelov 64.p) vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

Endrődi Dávid