Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Kiütéses Sounders-siker a Dallas ellen

A Sounders a Nyugati Főcsoport második elődöntőjén a texasi FC Dallas-t látta vendégül. A vendégszereplésben nem volt köszönet – a hazaiak 8 perc alatt elintézték a vendégeket.

Lodeiro duplázva tett a csapat sikeréért (forrás: twitter.com/SoundersFC)

Lodeiro duplázva tett a csapat sikeréért (forrás: twitter.com/SoundersFC)

Már a negyedik percben előnybe került volna a Sounders, de ekkor még a vendégek kapusa védeni tudta Valdez próbálkozását. A 6. percben Ulloa hibázta el a kaput vendég részről. A 17. minutumban a szögletet követően Hedges kapta a keresztlabdát, de nem sikerült eltalálnia a hazai kaput, majd három perccel ezután Figueroa lövésénél a hazai hálóőr védeni tudott. A 28. percben dallasi részről Hollingshead próbálkozott, de kaput nem talált kísérlete, a következő percben a csapattársa, Figueroa járt ugyanígy. A 36. percben villant a Seattle is, Morris lövésénél kellett résen lennie Seitz kapusnak. Osvaldo révén is veszélyeztetett még a hazai gárda, de a 42. percben kaput nem talált a labda, ahogy a túloldalon a 45. minutumban Hollingshead lövése sem.

Ugyan az első félidő gól nélkül ért véget, a folytatásban nem kellett sokat várni a találatokra! A hazai gólgyártást az 50. minutumban Valdez kezdte meg. A paraguayi csatár jó beadásra érkezett fejjel, a kapus és a védelem egyenként sem volt a helyzet magaslatán, szép gól született (1-0)! Két perccel ezután Morris fejese kevéssel kerülte el a dallasi kaput! Az 55. minutumban Lodeiro folytatta a hazai gólgyártást, aki Morris nagy szólója és nagyszerű passza után a szétesett védelem és az átvert kapuson lőtte be a labdát (2-0)! Három perccel első gólja után viszont újra eredményes volt Lodeiro! Az 58. minutumban szépen lódult meg a gólszerző, aki a kapus mellett begurítva a labdát talált a hálóba (3-0)! A meccs, akár a párharc is eldőlhetett ezzel. De nem állt le a Seattle, már a 60. percben jött Morris, de lövését védte a vendégek kapusa. A 65. minutumban Urruti próbálkozását védte a hazai hálóőr, így a szépítés sem jött össze. A 80. percben Barrios is hajtott az idegenbeli gólért, ami sokat érhetett volna, de Frei ekkor is védte a vendég lövést. Innentől kezdve a végéig nem igazán alakult ki már helyzet, így nem változott az eredmény. Nagyon magabiztos előnyről várhatja a Sounders a dallasi visszavágót, ami november 6-án lesz, magyar idő szerint 22:00-tól

Seattle Sounders – FC Dallas 3-0 (0-0)
Helyszín: CenturyLink Field – 37.073 néző
Gólszerzők: Valdez (50′), Lodeiro (55′, 58′), ill.
Sárga lapok: – , ill. Figueroa (85′)
Kiállítás:

Seattle Sounders: Frei – Mears, Marshall, Scott, Jones (Fisher 83′) – Alonso (Evans 79′), Roldan – Lodeiro, Friberg, Morris – Valdez (Gomez 56′)
Vezetőedző: Schmetzer

FC Dallas: Seitz – Harris, Zimmerman (Rosales 73′), Hedges, Figueroa, Hollingshead – Gruezo, Ulloa (Akindele 66′), Acosta – Barrios, Urruti (Ruiz 80′)
Vezetőedző: Pareja

Nagy Dávid