Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juventus hozta a kötelezőt! – videóval

A Massimiliano Allegri által irányított Juventus a Chievo otthonába látogatott a Serie A 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A “zebrák” hozták a kötelezőt, hiszen 2-1-es sikert arattak a veronai gárdával szemben. 

14956533_1552427734784450_3540740097364113480_n

A találkozó rendkívül rosszul indult a vendég csapat számára, mivel Barzagli egy ütközést követően megsérült. A helyére az a Leonardo Bonucci érkezett, aki pedig nincsen százszázalékos állapotban. Az első komolyabbnak betitulálható helyzetet a 23. percben jegyezhettük fel, mely a hazaiak előtt adódott. Birsa szöglete után Spolli bólintott a kapu irányába, azonban a labda elsuhant a jobb oldala mellett. A 28. minutumban Mandzukic került helyzetbe, a rutinos támadó szépen becsapta védőit, viszont a lövése jócskán a léc fölé szállt. A 41. percben Higuain próbálta bevenni Sorrentino hálóját, ám a portás résen volt és védeni tudott. 

A fordulást követően az “öreg hölgy” megtörte a gólcsendet. Az 53. minutumban Cuadrado átadása után Mario Mandzukic szerezte meg a vezetést csapatának. A 63. percben Castro járt közel az egyenlítéshez, azonban Buffon óriási bravúrral hárítani tudta a kísérletét. Nem sokkal később a játékvezető büntetőt ítélt a veronaiak számára, Lichtsteiner lerántotta Pellissier-t. A tizenegyest a sért vállalta, melyet magabiztosan értékesített. A 75. minutumban ismét előnybe került a Juventus. Miralem Pjanic végzett el szabadrúgást, melyet védhetetlenül a kapuba lőtt. A 89. percben Cuadrado egy gyönyörű cselsorozatot mutatott be, több védőt is becsapott, viszont a végén kialakuló ziccert nem tudta értékesíteni. A ráadásban közel állt ahhoz, hogy újabb szabadrúgást gólt szerezzen, de Sorrentino hatalmasat védett ezúttal. 

Chievo – Juventus 1-2 (0-0)
Helyszín:
Stadio Marcantinio Bentegodi
Gólszerzők: Pellissier(65., büntető) ill. Mandzukic(53.), Pjanic(75.)
Sárga:
Dianelli(30.), Gobbi(34.), Radovanovic(45+3.), De Guzman(83.), Cacciatore(90+2.) ill. Alex Sandro(41.), Cuadrado(48.), Lichtsteiner(65.), Sturaro(80.)
Kiállítás:

Chievo: Sorrentino – Izco(Pellissier 61.), Spolli, Dainelli, Gobbi, Cacciatore – Castro, Radovanovic, Hetemaj – Floro(Inglese 85.), Birsa(De Guzman 75.). Vezetőedző: Roland Maran. 

Juventus: Buffon – Lichtsteiner(Dani Alves 85.), Benatia, Barzagli(Bonucci 4.), Alex Sandro – Sturaro, Hernanes, Pjanic – Cuadrado, Mandzukic, Higuaín(Evra 79.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri. 

https://www.youtube.com/watch?v=Rg9rq4sxg8M

https://www.youtube.com/watch?v=ilSIeJoYUKg

https://www.youtube.com/watch?v=Ih5DxXjpS5w

Genoa – Udinese 1-1 (1-1)
Gólszerzők:
Oscampos(24.) ill. Thereau(11.) 

A vendég gárda gyakorlatig első komolyabb lehetőségéből megszerezte a vezetést. A 11. percben Widmer átadása után Thereua volt eredményes. Közel negyed órával később jött a válasz, Edenilson középre ívelését követően Oscampos fejelt a hálóba. A szünet után a Genoának akadt 1-2 alkalma arra, hogy begyűjtse a három pontot, ám ez végül nem sikerült a számukra. Ennek köszönhetően a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult. 

Korábban játszották: 

Pescara – Empoli 0-4 (0-3)
Gólszerzők: 
ill. Maccarone(12., 44.), Pucciarelli(23.), Saponara(89.)

A vendég gárda viszonylag gyorsan, már a találkozó 12. percében megszerezték a vezetést. Ekkor Pucciarelli átadása után Maccarone vette be az ellenfél hálóját. A 23. minutumban visszaadta a “kölcsönt” a veterán támadó, hiszen ezúttal ő töltötte be az előkészítő szerepét, a gólt pedig Pucciarelli szerezte. A félidő végéhez közeledve ismételten Maccarone villant, aki a meccs során másodszorra volt eredményes. A fordulást követően a Pescara valamivel veszélyesebben játszott, mint az első játékrészben, de ennek ellenére nem tudtak kozmetikázni az álláson. Azonban a 89. percben Saporanának köszönhetően az Empoli rátett még egy lapáttal, így rendkívül sima 4-0-ás sikert arattak.