Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női BL: Jakabfi-gála Svédországban!

Immár a legjobb nyolc közé jutás a tét a Hölgyeknél a Bajnokok Ligájában, de ne feledkezzünk meg Jakabfi Zsanettről sem.

zsaniiiii

Folytatódott a Bajnokok Ligája a Hölgyeknél. Elképesztő formában futballozik mostanság Jakabfi Zsanett. A magyar lány a Chelsea elleni triplája után sem áll le, ezúttal csapata, a Wolfsburg Svédországba, az Eskilstuna otthonában játszott a BL nyolcaddöntőjében, és Farkasok szélsője igencsak kitett magáért. Jakabfi már az ötödik percben megzörgette a hazaiak hálóját, amelyhez az első negyedóra végén hozzátett még egyet. Bár a házigazdák szépítettek, a második félidő is a magyar válogatott kitűnőségéről szólt. Jakabfi előbb az ötvenkettedik percben növelte háromra saját, és csapata góljainak számát, majd tíz perccel később már négyszer szerepelt gólszerzőként az eredményjelzőn. A Wolfsburg ellenállhatatlan futballt mutatott be, amellyel alighanem várhatja a következő fordulót. Ami még fontos, ezzel a négy góllal a mesterlövészek listáján is élre állt Jakabfi, megelőzve például az egyaránt ötgólos Eugenie Le Sommert, Vivianne Miedemát, és Ada Hegerberget is. A hajrában aztán Alexandra Popp is feliratkozott a gólszerzők közé, így végleg el lehet mondani, hogy a németek ott vannak a legjobb nyolc között.

ol

A Lyon igencsak kiszolgálta közönségét, és már biztosan ott van a negyeddöntőben. Az első félidőt nagyon megnyomták a franciák a svájci bajnok Zürich ellen, habár húsz percig tartott, mire sikerült feltörni a vendégek védelmét. Ám onnantól nem volt megállás. Le Sommer nyitotta a gólcsapot, és közel húsz perc alatt hatot számoltak rá a jobb sorsra érdemes helvétekre az oroszlánok. Ebből Hegerberg hármat vállalt magára, míg a már említett Le Sommer még egyet lőtt. Bathy volt a kakukktojás. A második félidő is végig francia fölényben telt, ám ekkorra visszavettek már Marozsán Dzseniferék, így csak a hajrában szereztek újabb két gólt Tarrieu és Lavogez révén. És hogy mennyire erős a Lyon kerete, azt mi sem jelzi jobban, minthogy a japánok világbajnoka, Sakai Kumagai, vagy éppen Claire Lavogez is csak csereként lépett pályára.

bayern

Nem volt egy súlycsoportban a Bayern és az orosz Rossijanka sem, habár a németek igencsak szenvedtek az első játékrészben, hiszen csak a szünet előtt nem sokkal tudtak két góllal elhúzni, majd a második félidőben korán növelték előnyüket a bajorok, ám a Rossijanka nem adta könnyen magát, de így is borítékolható, hogy a német bajnok folytatja a legjobb nyolc között.

Az előző körben magabiztosan továbbjutó Manchester City szintén megizzadt, bár ha a női futball erőviszonyait nézzük, abszolút várható volt, hogy kiegyenlített csatát hoz a Bröndby elleni összecsapás. Az angolok csak az utolsó negyedóra fordulóján tudták megtörni a jól játszó dán ellenfelüket.

Újfent csak egy góllal bizonyult jobbnak a Barcelona a Twente együttesénél. A hollandok, akárcsak – szinte napra pontosan – egy esztendeje, úgy most is végig pariban voltak a katalánokkal, igaz ezúttal már az első negyedórában bevették a hollandok kapuját, közel hasonlóképp alakult a találkozó.

Ugyancsak szűk sikerrel várhatja a hazai visszavágót a Fortuna Hjörring, amely Bresciában vizitált, és nyert egy góllal.

A Rosengard és a PSG is fél lábbal ott érezheti magát a következő körben. A svédek a Slavia Prahat, míg a párizsiak a Shymkent csapatát páholták el három-három góllal.

Eredmények:
Lyon – Zürich 8-0 (6-0)
G.: Le Sommer (22., 35.), Bathy (26.), Hegerberg (29., 30., 41.), Tarrieu (90.), Lavogez (90+3.)

Bayern München – Rossijanka 4-0 (2-0)
G.: Evans (41.), Rolser (45+2.), Miedema (52., 75.)

Barcelona – Twente 1-0 (1-0)
G.: Hermoso (10.)

Manchester City – Bröndby 1-0 (0-0)
G.: Walsh (74.)

Brescia – Fortuna Hjörring 0-1 (0-1)
G.: Tamires (42.)

Shymkent – PSG 0-3 (0-2)
G.: Boquete (17.), Paredes (45+1., 59.)

Slavia Praha – Rosengard 0-3 (0-3)
G.: Masar (33.), Nilsson (36.), Enganamouit (44., 11-esből)

Eskilstuna – Wolfsburg 1-5 (1-2)
G.: Banusic (31.) ill.: Jakabfi (5., 17., 52., 63.), Popp (76.)

A góllövőlistára szép ránézni:

noi-bl-gol

Gavalovits Sándor