Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Itt ragadt légiósok – 1.rész: Jammeh Haruna

Az elmúlt húsz évben számtalan külföldi labdarúgó megfordult a magyar NB I-ben. Közülük többen rövidebb látogatást tettek nálunk. Volt olyan is aki feljebb jutott, s olyan is, aki hosszú idő után máshova igazolt. Viszont volt olyan focista is aki hosszú ideig maradt, hiszen ugyan az NB I-ben már nem, de alacsonyabb osztályban továbbra is nálunk játszik. Közülük fogunk az elkövetkező hetekben szemezgetni.

kaposvarmost-hukaposvarmost.hu

Az első “kuncsaftunk” Jammeh Haruna. Az egyik olyan labdarúgó aki még élénken élhet a szurkolók emlékezetében, lévén fiatal, s nem olyan régen még az NB I-ben játszott. Jelenleg a Balatoni Vasas játékosa, s jelenlegi formáját nézve akár feljebb is léphet. Igaz az MLSZ fiatalokat segítő intézkedései miatt erre azért kevés az esély, lévén azért valljuk be, nem NB I-es szintű focista. Csatár létére 53 találkozón összesen 4 gólt szerzett az élvonalban. Az idei szezonban 7 meccsen 14-nél jár. Az előző hétvégén a Kaposmérő ellen 6-ig jutott. Innen is jött az ötlet, hogy nézzünk szét az alacsonyabb osztályokban, hogy hol találunk még meg “itt ragadt légióst”. Van belőlük bőven.

kaposvarmost2-hukaposvarmost.hu

A gambiai csatár 1991.06.02-én született. 2010 tavaszán érkezett hazánkba, első csapata pedig a Budapest Honvéd volt. Igaz ott a nagyoknál nem jutott szóhoz, a Honvéd II-ben 26 meccs jutott neki, s ezeken három gólt szerzett. Másfél év után jött a nyár, s nem hosszabbított vele a Honvéd. Ő csapatkeresésbe kezdett s júliusban a Kaposvárhoz írt alá. Három évig játszott Somogyban. Az összes 53 NB I-es meccsét itt játszotta, s így értelemszerűen a 4 gólját is itt lőtte. 2014 nyarán kiesett a Kaposvár az élvonalból, s a külföldi játékosait szélnek eresztette. Ekkor próbajátékon szerepelt a Lombard Pápánál ahol szerződést is kínáltak neki, igaz a fél éves pápai kalandja nem volt túlságosan sikeres. Először elterjesztették róla, hogy esetleg ebolát hozott az országba, de Mátyus János vezetőedző cáfolta ezt, s elmondta, hogy Haruna nem is hagyta el az országot, hiszen itt keresett csapatot. Majd megsérült. Végül télen elváltak tőle.

2015 őszén a horvát NK Koprivnicához került. (jelenleg is van korábbi NB I-es ismerős, a horvát korábbi diósgyőri és balmazújvárosi Igor Gal szerepel a klubnál) Igaz az internetes statisztikák szerint pályára nem lépett. A válogatottságának számában sem egyeznek meg a különböző statisztikák. A transfermartk.de szerint egyszeres, a wikipédia információi alapján viszont kétszeres válogatott. (ráadásul gólt is szerzett)

2016 nyarán visszajött Magyarországra, azon belül is korábbi sikereinek színhelyére Somogyba, igaz nem a Kaposvárhoz hanem a Balatoni Vasashoz. Amint feljebb is szerepelt ebben a fél évben hét bajnokin tizennégy gólig jutott. Lesz -e még feljebb? Talán. Haruna még csak huszonöt éves, tehát a legjobb focista korban van, viszont azt már bizonyította, hogy az NB I-ben kevésbé állja meg a helyét. Az NB II-ben illetve az NB III-ban pedig a csapatok nem kapnak TAO-s pénzt, ha külföldit alkalmaznak.

Haruna Magyarországra nősült, így várhatóan ő már hosszú ideig itt is marad. Ő mind ezidáig az első és egyetlen gambiai labdarúgó, aki az NB I-ben pályára lépett.

honvedfc-huJammeh Haruna
Született: 1991.06.02
Nemzetisége: gambiai
Profi magyar klubjai: Bp. Honvéd, Kaposvár Pápa
Jelenlegi klubja: Balatoni Vasas (Somogy Megyei elsőosztály)

Endrődi Dávid