Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: Ronaldo dupla, portugál győzelem – videóval

A portugálok mérkőzését megelőzően nemzeti csapatunk sima győzelmével (4-0 Andorra ellen) a második helyre jött fel, Portugália pedig a lettek elleni sikerével akarta visszavenni korábbi helyét a csoportban.

cxldnenxuaan6yh

Ronaldo itt csak a háttérben, pedig nem csak háttérmunkás volt a sikerben, és hogy ezzel újra második legyen Portugália (forrás: twitter.com/EuroQualifers)

Az első nagy helyzetre a 8. percben került sor, amikor hazai részről João Mário kapott pontos passzt a lett kapu előtérében, majd a labdát el is lőtte, de a vendég hálóőr védeni tudott. Tíz perccel később Ronaldo távolról talált volna be, de megint helyén volt a kapus. Nani is kísérletezett, az ő próbálkozását a 23. minutumban kellett védenie a lett kapusnak. Freimanis a 28. percben a lett tizenhatoson belül szabálytalankodott, így portugál büntetővel folytatódott a mérkőzés. A labda mögé Ronaldo állt, a Real klasszisa pedig könnyen értékesítette a tizenegyest, ezzel előnybe kerültek a hazaiak (1-0)! Két perccel gólja után még egyet szerzett volna Ronaldo, de a lett kapus újfent résen volt. Újból két perc telt el, és újból Ronaldo eresztett meg egy lövést, Vanins pedig megintcsak hárított. A félidő végéhez közeledve a lettek egalizálhattak volna, de Rudnevs lövésének Rui Patricio útját állta. A 45. percben Cancelo növelte volna Portugália előnyét, de a lettek kapusának nem lehetett túljárni az eszén. Az első félidő egygólos hazai előnnyel ért véget.

Villant Ronaldo máris a szünet után hamar, de lövése a 47. percben mellé ment. Az 56. minutumban a védelem volt a helyén lett részről, sikerült blokkolni William Carvalho lövését. Az 59. percben újabb vendég hiba jött saját tizenhatosukon belül, Kluskins volt szabálytalan. A labda mögé ismét Ronaldo állt, de ezúttal hibázott, büntetője a kapufán csattant! Ez, de még inkább a 67. percben történtek tartották életben a lettek esélyeit. Ekkor sikerült egalizálniuk a vendégeknek! A csereként beállt Zjuzins szép gólja változtatta meg az eredményt (1-1)! Nem tarthatott sokáig a lett öröm, a 70. minutumban Quaresma ívelését követően William Carvalho fejelte be a labdát a kapuba, ezzel újra a portugáloké volt az előny (2-1)! A 80. percben Gelson Martins dönthette volna el a meccset, de nem sikerült bevennie a vendégek kapuját, mellé lőtte a labdát. A túloldalon a védelemnek kellett figyelnie, a lett támadás végén Laizans lövését blokkolták, majd egy perccel ezután, a 83. minutumban a vendég kapu előtt Ronaldo lövésének álltak útját. A hajrában eldöntötték a portugálok a meccset, a letteknek a pontszerzés esélyéről is le kellett mondaniuk. Quaresma újabb gólpasszal hálálta meg a lehetőséget, Ronaldo pedig megszerezte második gólját a meccsen a 85. percben (3-1)! A három pont már biztosan megvolt, de a portugálok lőttek még egy gólt a végén! Bruno Alves fejesét követően kötött ki a labda a lett kapuban a hosszabbítás második percében (4-1)! Több kérdés már nem is maradt, Lettország szénája nem áll túl jól, a portugálok pedig újra a második helyen megelőzve nemzeti csapatunkat.

Portugália – Lettország 4-1 (1-0)
Helyszín: Estádio Algarve, Faro-Loulé
Vezette: Bobby Madden (skót)
Gólszerzők: Ronaldo (28. – büntetőből, 85.), William Carvalho (70.), Bruno Alves (90+2.), ill. Zjuzins (67.)
Sárga lapok: André Gomes (16.), ill. Kluskins (14.), Maksimenko (26.), Gorkss (53.), Gabovs (76.)
Kiállítás:

Portugália: Rui Patrício – Fonte, Bruno Alves – Cancelo, Guerreiro – William Carvalho – João Mário (Martins 71.), André Gomes (Sanches  87.) – Nani (Quaresma 65.), Cristiano Ronaldo – André Silva. Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Lettország: Vanins – Gorkss, Jagodinskis – Maksimenko, Freimanis – Laizans, Tarasovs – Kluskins (Visnakovs 79.), Gabovs – Davis Ikaunieks (Zjuzins 59.), Rudnevs (Gutkovskis 87.). Szövetségi kapitány: Marian Pahars

A B-csoport állása 4 fordulót követően

capture_2016-11-13-22-41-25

Nagy Dávid