Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Sima Ajax győzelem – VIDEÓ

Végéhez közelednek a csoportküzdelmek az Európa Ligában is. A G jelzetű kvartett 5. fordulójában a Standard Liege a Celta Vigo otthonába látogatott, míg az Ajax a Panathinaikost látta vendégül.

ajax

Celta Vigo – Standard Liege 1:1 (1:0)
Gólszerző: Aspas (8.) ill. Laifis (81.)
Kiállíva: Aspas (94.) ill. –

Egyenlő pontszámmal vágott neki a fordulónak a két csapat, így a győzelem mindkét fél számára létfontosságú volt, mivel csak így tudtak előre lépni a csoport második helyére, ami már továbbjutást ér.

Ennek tükrében a hazaiak kezdték jobban a találkozót. Elég volt 8 perc ahhoz, hogy vezetést szerezzenek. Aspas nagyszerű szólóját követően a kapus tehetetlenül nézte, hogy a labda a hálóba hullik. Az első félidőben nem született több találat, így előnnyel vonulhatott le a hazai gárda.

A második félidőben sokat kellett várni a mérkőzés újabb góljára, ennek azonban a házigazdák nem igazán örülhettek. A Liege játékosa a 80. percben szerezte meg az egyenlítő találatot, ezzel nyitva hagyva a kérdést az utolsó fordulóra arról, hogy ki végezzen a csoport második helyén. A találkozó végén az első gólt jegyző Vigo játékos piros lapot kapott.

https://www.youtube.com/watch?v=2zCU0tlGmEw

Ajax – Panathinaikos 2:0 (1:0)
Gólszerzők: Shone (40.), Tete (50.) ill. –

Az Ajax annak a tudatában léphetett ma hazai közönség előtt pályára, hogy, ha megszerzi a győzelmet, akkor a kvartett élén végez, függetlenül az utolsó fordulótól.

A 27. percig kellett várni az első komolyabb helyzetre. Ibarbo lendítette lövésre a lábát, de a labda elszállt a kapufa mellett. A vendégek nem tudtak élni a lehetőséggel. A lefújás előtt 5 perccel Shone azonban már nem hibázott. A gól szabadrúgásból született, a kapusnak esélye sem volt védeni a lövést.

A második félidőben csupán egy gól esett, de ez elég volt a hollandoknak ahhoz, hogy bebiztosítsák a csoportelsőséget. Tete a második játékrészt elindító sípszó után mindössze 5 perccel volt eredményes, és a továbbiakban a vendégeknek már a szépítésre sem futotta.

https://www.youtube.com/watch?v=qupFbQZp-7k

tabajax

Videó hamarosan.

kép: goal.com

Nagy Gábor