Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Megismétlődik a tavalyi döntő a Hölgyeknél

Minap sorsoltak a nők elitsorozatában, és igencsak ízletes párharcokat sikerült összehozni a negyeddöntőkre.

vfl-ol

Presztízsmeccsre készülnek Jakabfi Zsanették, hiszen a Wolfsburg a címvédő Lyonnal találkozik a legjobb nyolc között. És van miért visszavágnia a németeknek, mint ismert tavaly éppen a franciák nyerték a Bajnokok Ligáját éppen a zöld-fehéreket legyőzve. Érdekesség, hogy a korábbi győztesek közül már csak e két együttes érdekelt a sorozat végjátékában. Ugyanakkor 2013-ban a Lyon volt kénytelen fejet hajtani a farkaslányok előtt.

A másik legnagyobb kérdés, egy nehéz ellenféllel szemben vajon mennyire lesz gólerős Jakabfi Zsanett. A magyar támadó a jelenlegi sorozat gólkirálynő-jelöltje, a maga nyolc találatával, míg a harmadik helyen a Lyon kiválósága Eugenie Le Sommer áll öt egységgel.

psg-bayern

Szintén rangadót játszik egymással a PSG és a Bayern München. Egy újabb német-francia csörte tehát. A bajorok harmadik idényükben érték el a negyeddöntőt, de szeretnének továbbjutni, ami a 2015-ös döntős párizsiak ellen annyira nem is jelenthetne meglepetést. Az újonc Manchester City rögvest első idényében eljuthatott ilyen magasságokig, és amennyiben folytatja sorozatát, a Wolfsburg-Lyon párharc továbbjutójával játszik.

????????

A negyeddöntő párosítása:
2017. március 22./23. – március 29/30.
Fortuna Hjörring (svéd) – Manchester City (angol)
Rosengard (svéd) – Barcelona (spanyol)
Wolfsburg (német) – Lyon (francia)
PSG (francia) – Bayern (német)

Az elődöntők:
április 22./23. – április 29./30.
Rosengard/Barcelona – Bayern/PSG
Wolfsburg/Lyon – Fortuna Hjörring/Manchester City

A döntőt 2017. június 1-én rendezik a Cardiff City stadionjában.

Gavalovits Sándor