Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Minden, amit a brazil csapat tragédiájáról tudni lehet

Hektikus módon indult a reggel az európai szerkesztőségekben, mindenki a brazil élvonalban szereplő Chapecoense labdarúgócsapatának repülőgép-szerencsétlenségét figyelte. A hírek lassan, de folyamatosan érkeztek, sok biztosat még a reggeli órákban nem lehetett tudni. A repülőgép 72 utassal a fedélzetén zuhant le a kolumbiai Medellín városának közelében helyi idő szerint éjfélkor. Az első információk bíztatóak voltak a túlélők számát illetően, a mentési munkálatok végére azonban kiderült, a katasztrófa 76 halálos áldozatot hozott és 5 túlélő van, állapotukról nem sokat tudunk.

rendkivuli

Alaphír:

– A repülőgép Bolíviából indult, ám nem érte el végcélját.
– Fedélzetén a teljes személyzettel együtt 81 ember tartózkodott.
– A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, az első hírek szerint vannak túlélők.
– A pilóta kényszerleszállást próbálhatott végrehajtani, ám ez nem hivatalos.
– Egy nehezen megközelíthető hegyvidéki részen, a medellíni repülőtér közelében történt a tragédia.
– Sem a túlélők, sem pedig a halálos áldozatok számáról nincsen hivatalos információ.
– A Chapecoense labdarúgócsapat a nívós dél-amerikai labdarúgókupa, a Copa Sudamericana fináléjára utazott.
– A csütörtökre kiírt finálé elmarad, az ellenfél a kolumbiai Atlético Nacional lett volna.

A Chapecoense labdarúgócsapata:

t_cye1jo

A Chapecoense labdarúgócsapata igen rövid élvonalbéli múlttal bír, 2014-ben jutott fel a legjobbak közé, az azóta eltelt két szezonban pedig a 15. és a 14. helyen zárta a bajnokságot. Idén még ennél is jobban ment a csapatnak, a bajnokság zárófordulója előtt a kilencedik helyen áll, a Copa Sudamericana döntőjébe pedig az argentin  San Lorenzo legyőzésével jutottak be. Ez a sorozat európai nyelven kontinentális fordításban az Európa-liga megfelelője. A csapat székhelye a dél-brazíliai Chapecó városa. Az együttest 1973-ban alapították. Legutolsó mérkőzését vasárnap vívta a csapat, a bajnoki címe

Hírek, melyek a nap folyamán érkeztek:

13:30 – Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el a tragédia áldozatainak emlékére Michel Temer, Brazília elnöke.

12:30 – Szárnyra kapott a hír, miszerint a kórházban belehalt sérüléseibe Danilo, az együttes kapuvédője. Ezt mostanra sajnos hivatalosan is megerősítették.

12:10 –  Felcsillant a remény, a hírek szerint újabb túlélőt találtak a romok között Neto személyében, akit idő közben a transfermarkt.de már halottnak nyilvánított.

12:00 – Nemcsak egész Brazília, de az egész futballtársadalom gyászol. Nagyon sok sztárjátékos fejezte ki gyászát közösségi oldalán. A csapat öltözőjében délelőtt pár játékos összegyűlt, akik egyéb okok miatt nem utaztak. Ők a szerencsés túlélők, akik megúszták a katasztrófát. Marcelo Boeck hétfőn ünnepelte születésnapját és külön engedélyt kapott a csapattól, hogy szeretteivel ünnepelhessen, így később repült volna a csapat után. Rafael Lima, Neném, Demerson, Andrei, Hyoran, Maetinuccio, Moisés és Nivaldo nem került be az utazók keretébe, fájbalmuk egyben a szerencséjük volt.

teljes-kepernyo-rogzitese-2016-11-29-144449

11:10 – Hivatalos: Három labdarúgó Alan Ruschel, Marcos Danilo és  Jakson Follmann mellett az egyik légi utaskísérő Jimena Suárez és egy újságíró Rafael Henzel élte túl a szerencsétlenséget. Ezen lista a alpján és a korábbi híreket egybevéve minden bizonnyal a csapat csúrója hunyt el a kórházban.

10:45 – Légifelvétel a repülőgép roncsaoról. Elképesztő, hogy bárki is túlélte a katasztrófát…

teljes-kepernyo-rogzitese-2016-11-29-104313

10:40Rossz hír érkezett! A kolumbiai rendőrség megerősítette, hogy immáron 76 halálos áldozata van a szerencsétlenségnek, ugyanis a kórházba szálított úlélők közül az egyiket elvesztették az orvosok. Arról nincsen információ, hogy ki vesztette életét a hórházban. További 5 túlélő életéért küzdenek az orvosok.

10:30 – A Kolumbiából érkező hírfolyam lassul, a korábban leírt számok kezdenek ténnyé válni…

10:05 – A helyi sajtó egyre vészjóslóbb, a kolumbiai lapok egyöntetően azt írják, hogy nincsen több túlélő! A légi katasztrófa mérlege így 75 halott és 6 tólélő lehet. Bízzunk benne, hogy ezek a kiejelntések még elhamarkodottak…

10:02 – SZÜNETELTETIK A MENTÉST! Az időjárási körülmények, heves esőzés és erős köd miatt nehéz helyzetben vannak a mentőalakulatok.

10:00 – Korábban 15 túlélőről szóltak a hírek, a hivatalos megerősítés azonban jelenleg 6 személyről szól. A védő Alan Ruschel és a kapus Danilo mellett a másik hálóőr Jakson Follmann életéért is a kórházban küzdenek, állapotukról nincsen hír. A csapat gyúrója mellett a sajtóstáb egyik tagja Rafael Henzelt is élve került ki a roncsok közül.

09:52 – Nem csak a hokivilágot érte ilyen tragédia: 1949. május 4-én a Torino labdarúgócsapatát szállító gép a város közelében ütközött a levegőben a légi katasztrófát pedig senki nem élte túl.1958. február 6-án, a müncheni repülőtéren a Manchester United futballcsapata szenvedett légi katasztrófát, mely nyolc kiváló ember és futballista életét követelte. 2016. november 29., a Chapecoense labdarúgócsapatának tragédiája…

09:50 – Korábban is történt hasonló katasztrófa: Legutóbb négy esztendeje az orosz hokiligában a KHL-ben játszó Lokomotiv Jaroszlavl gépe zuhant le nemsokkal a felszállást követően. A Minszkbe tartó járaton senki sem élte túl a katasztrófát. Olyan sztárok hunytak el, mint a szlovák Pavol Demitra, a csek Karel Rachunek, a svéd Stefan Liv.

1949. május 4-én a Torino labdarúgócsapatát szállító gép a város közelében  a Superga-hegyi bazilikának ütközött, és a tragédiában az Il Grande Torinónak becézett futballcsapat összes játékosa életét vesztette. 1958. február 6-án, a müncheni repülőtéren a Manchester United futballcsapata szenvedett katasztrófát, amelyben nyolc kiváló futballista hunyt el.

09:38 – A halottak között lehet az Atletico Madrid korábbi játékosa Cléber Santana. A rutinos játékos három szezont húzott le a madridi csapat színeiben.

chelseavatleticomadriduefachampionsleaguexv713lhda31x

09:33 – A gépen 22 játékos tartózkodott, íme az ő névsoruk (A nevekre kattintva elérhető a labdarúgók transfermark.de profilja): Danilo, Follmann, Gimenez, Dener, Alan Ruschel, Caramelo, Marcelo, Filipe Machado, Thiego, Neto, Josimar, Gil, Sérgio Manoel, Matheus Biteco, Cleber Santana, Arthur MaiaKempes, Ananias, Lucas Gomes, Tiaguinho, Bruno Rangel, Canela.

09:25 – A pilóta lélekjelenléte miatt lehetnek túlélők. A tűz és az ilyenkor szokásos robbanás azért maradhatott el, mert a zuhanás, kényszerleszállás közben az üzemenyagtartájt kiürítették.

09:21A gépen utazók bontása: A 82 személyből 48-an tartoztak Chapecoense hivatalos küldöttségéhez, további 3 fő pedig a klub vendégszeretetét élvezte. További 21 fő újságíró volt, illetve 9 fős személyzete volt a járatnak.

09:10Érkeznek a számok, ezek azonban nem tekinthetőek hivatalosnak! A beszámolók szerint 25 halálos áldozata biztosan van a tragédiának, 15 túlélőt pedig már a kórházban ápolnak, közülük négyen is a csapat játékosai. Ezidáig csak a lentebb is említett védő és kapus kiléte ismert. A helyszíni beszámolók szerint komoly tűz nem ütött ki, ez pedig segíti a mentési munkálatok előrehaladtát és nőveli a túlélők esélyét.

08:52 – A medellíni repülőtér hivatalos közleményt adott ki. A repülőgép fülkélyből az eltűnés előtt elektromos hibát jelentettek az irányítótoronynak.

08:50 – Két labdarúgó is a túlélők között van, a védő Alan Ruschel és a kapus Danilo is kórházban van, állapotukról nem adtak ki információt. Egy twitter bejegyzésből tudható, hogy a két labdarúgó egymás mellett ült a repülőgépen.

tuleklok

08:45Messiék megúszták! A sport.es úgy tudja, hogy a lezuhant repülőgéppel utazott novemberel elején a Brazília elleni Vb-selejtezőre az argentin labdarúgó-válogatott.

08:30 – Egy a helyszínről érkező tűzoltó a sajtó egyik munkatársának elmondta, hogy vannak túlélők. Amennyiben a brazil lapoknak hinni lehet, hat embert már a kórházban kezelnek, köztük a csapat gyúróját. A sérültek állapotáról nincsenek információk.

Szerkesztő: Őszi Ádám