Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nyitna játékosa irányába a Manchester United

Egyszer fent, egyszer pedig lent, avagy nem mindegy, hogy ki az edző és milyen játékszisztémában hol számolnak egy labdarúgóval. A spanyol válogatottal nagyszerű sikereket elérő Juan Mata korábban Londonban tette le a névjegyét, ám a Chelsea kék mezét pirosra cserélte, Manchesterben azonban ahogyan a csapatnak, úgy neki sem ment. Úgy festett, hogy egyike lehet a Van Gaal éra veszteseinek, a szurkolók a távozását várták, a középpályás szénája pedig igencsak kifelé állt. Aztán jött Jose Mourinho, most pedig már a hosszabbítást kezdeményezné az angol klub.

101215-soccer-man-united-juan-mata-pi-sw-vresize-1200-675-high-1

A 28 esztendős támadó középpályással Jose Mourinho a csapat nyáron kinevezett vezetőedzője alapemberként számol. Idén 18 mérkőzésen 5 gólja és 2 gólpassza van, s jól illeszkedőig abba a szisztémába, melyet a portugál tréner jelenleg “erőltet”. Klubnak és játékosnak 2018 nyaráig van szerződése, előbbi azonban nyitna és már most tárgyalóasztalhoz ülne a folytatást illetően. Az angol sajtó legalábbis ezt pedzegeti a klubhoz közeli forrásokra hivatkozva.