Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hearts: Rafa Benítez segédje érkezett Neilson helyére! – hivatalos

Rafa Benítez segédedzője vette át a skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Scottish Premiership) szereplő Heart of Midlothian irányítását, miután Robbie Neilson távozott – számolt be róla az együttes hivatalos honlapja. 

screen-shot-2016-12-05-at-203148

A mindössze 30 esztendős Ian Cathro került a Hearts élére, miután Robbie Neilson elfogadta az angol harmadosztályban érdekelt Milton Keynes Dons ajánlatát. Az egyébként is skót Cathro három és fél évre szóló szerződést írhatott alá új állomáshelyével, aki 2015 nyara óta a Newcastle Unitednél dolgozhatott. A munkáját Austin MacPhee fogja segíteni, a szintén skót szakember nem mellesleg az északír válogatottnál is ugyan ezt a szerepkört tölti be már 2014 óta.

Ian Cathro a Dundee United utánpótlásában kezdte meg edzői karrierjét, ahol 2008-2012-ig dolgozhatott. Ezt követően segédedzőnek állt, 2012-2015-ig Nuno Espírito Santo kezei alatt dolgozhatott, 2012-2014-ig a Rio Ave csapatánál, majd 2014-2015-ig a Valenciánál. A Newcastle Unitednél először Steve McClaren munkáját segíthette, majd időközben Rafa Benítez vette át a “szarkák” irányítását.