Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Íme a sorsolás időpontja és a kalapok

Kedden és szerdán zárult a Bajnokok Ligája 2016/17-es szezonjának csoportköre, jövő hét hétfőn pedig már ismertté válik a nyolcaddöntő párosítása. A kalapbeosztást már most ismerjük, hiszen a csoportelsők kerültek az első, míg a másodikok a kettes számú kalapba.

????????

Az UEFA hétfőn készíti el a legjobb 16 párosítását, a párharcok 2017-ben oda-visszavágós rendszerben zajlanak majd. Mint minden esztendőben, ezúttal is érvényes a szabály, miszerint az egyenes kiesése szakasz első körében azonos nemzetiségű gárdák és egy csoportból továbbjutó csapatok nem találkozhatnak. Ez a negyeddöntőkre majd érvényét veszíti, de hol van még az.

Nehéz eldönteni, hogy melyik az erősebb kalap, hiszen a másodikban is olyan csapatok kapnak helyet, mint a címvédő Real Madrid, a Bayern München, a PSG, vagy éppen a Manchester City.

Példának okául az FC Barcelona horgára könnyen akadhat egy Bayern München, vagy egy Paris Saint-Germain, ugyanis a Real Madrid és a Sevilla egy nemzetiség gyanánt kiesik, míg a Manchester City-vel egy csoportból érkeztek. A variációs lehetőségek száma tehát csökken. Nyilvánvalóan a második kalapos csapatok közül a legtöbben a Leicester City elleni párharcot favorizálnák.

Első kalap:
Barcelona (spanyol)
Atlético Madrid (spanyol)
Borussia Dortmund (német)
Juventus (olasz)
Arsenal (angol)
Napoli (olasz)
AS Monaco (francia)
Leicester City (angol)

Második kalap:
Real Madrid (spanyol)
Bayern München (német)
Benfica (portugál)
Paris Saint-Germain (francia)
Manchester City (angol)
Sevilla (spanyol)
FC Porto (portugál)
Bayer Leverkusen (német)