Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Kibrusztolta a győzelmet az Inter!

Az olasz bajnokság tizenhetedik fordulójának vasárnapi nyitómérkőzését két, jobb napokat is látott csapat játszotta. Az Inter látogatott el a Sassuolohoz. Mindkét gárda, kipottyant a nemzetközi kupából (EL) és a bajnokságban sem úgy állnak, ahogy azt megszokhattuk tőlük. Így mindkét együttesnek létfontosságú lett volna megszerezni a három pontot. 

letoltes

Sassuolo – Inter 0:1 (0:0)
Helyszín: Sassuolo, Mapei Stadium Játékvezető: Di Bello (olasz)
Gólszerzők: Candreva (46.)
Sárga lap: Missiroli (61.) ill Joao Mario (68.), Brozovic (72.), Felipe Melo (75.), Gabriel Barbosa (94.)
Piros lap: Felipe Melo (92.)

Sassuolo: Consigli – Dell’Orco, Acerbi, Antei, Lirola – Pellegrini, Sensi, Mazzitelli – Ragusa, Defrel, Ricci Vezetőedző: Di Francesco

Inter: Handanovic – D’Ambrosio, Miranda, Murillo – Candreva, Brozovic, Melo, Ansaldi – Joao Mario, Icardi, Perisic Vezetőedző: S. Pioli

 Egészen jó első félidőt produkáltak a gárdák. Kimondottan jól esett az embernek az ebéd egy ilyen iramú meccset látva. Összefoglalva első játékrészt: az Inter irányított, ő diktálták az iramot, ők voltak a veszélyesebbek. A Sassuolo egyértelműen a kontrákra rendezkedett be. Azért nem tudjuk le ennyivel a dolgot. A vendégek részéről Candreva igazán jól mozgott. Rettentően veszélyesen játszott. Nem volt olyan milánói támadás, amibe ne tette volna bele a lábát. Egy-egy lövéssel is észrevetette magát. Az elsőt Consigli fogta meg, ami épp a hosszú sarokba tartott, a másodikat pedig a kapufa hárította (bár az a lövés megpattant és azért csapódott a lécre ). Hozzá kell tenni, hogy a Sassuolo életveszélyesen kontrázott. Defrel miatt Handanovicnak is védenie kellett. Ám 0:0-val tértek meg nyugvóra a játékosok.

A második félidő eleje meghozta a gyümölcsét a nagy dominanciának. Joao Mario cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd lőtt kapura. Congsigli újfent nagyot védett, ám a hazaiak balszerencséjére a kipattanó éppen Candreva elé került. A volt Lazio játékos közelről nem hibázta el. 0:1. Ezt követően elég brusztolós lett a találkozó. Nagy hajtás volt a találkozón szó se róla. Rengeteg futás, sok mozgás, még több ütközés és sok szövegelés. Ám a játék, a futball minősége nem verdeste a plafont. Mindenesetre megvoltak a helyzetek mindkét csapat előtt, igazok azok csak az utolsó tíz percen belül. Perisic kétszer vihette a labdát a Consiglire, ám az olasz kapus mindegyik alkalommal kifogta a horvát lövéseit. Az Inter összességében a játékosok minőségével nyerte meg a találkozót. A Sassuolot azonban nem érheti szitok, hiszen nem bekkelve, konktrázva próbálták felülmúlni a vendégeket, hanem a végére már teljes erőből támadtak egyszerre négy csatárral a pályán.

BSZ