Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Exújpesti középpályást igazolna a Fradi?

Alig két hete, hogy véget ért az ősz,s már folyamatosak az átigazolási pletykák. Leginkább a gyengébben szereplő Ferencvárossal kapcsolatosak a hírek, hiszen a Népligetben több fontos labdarúgót fognak szerződtetni. Távozott ugyanis Ramirez és Nagy Dominik, s bajnokként, csak a negyedik helyen telelnek.

bognar-mlsz-humlsz.hu

Szerdán a FociClub.hu is megírta, hogy az egyik lehetséges érkező az MTK szélsője Gera Dániel, csütörtökön délután már egy lehetséges jobbhátvédről Botka Endréről is hírt adtunk, s mostanra már egy irányító középpályás személye is felvetődött. Ő pedig nem más, mint a Diósgyőr Vasasos és újpesti nevelésű támadó középpályása Bognár István. Bognár a bajnokság elején elkapta a fonalat jól játszott, de egyszer csak beleszürkült a gyengébben szereplő csapatába. A bajnokság végén lejár a szerződése, így, ha szeretne még most télen tud pénzt kapni érte a DVTK.

Bognár posztján gyengén áll a Fradi, hiszen Hajnal Tamás már nem épp a keret legifjabb tagja (35 éves), Florian Trinks német utánpótlás válogatottként érkezett, de eddig több volt a gyenge meccse, mint a jó megoldása, s egyes hírek szerint télen távozik. A német a Gyirmót elleni gyenge produkciója után, mikor is az első félidőben lecserélte a szakmai stáb, már lehetőséget sem kapott Thomas Dolléktól.

Lassan jönnek az ünnepek, január elején felgyorsulhatnak az események, hiszen Doll azt szeretné minél hamarabb teljes létszámmal készüljenek a bajnokságra.

Endrődi Dávid