Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A ráadásban győzött a Napoli! – videóval

A Maurzio Sarri által irányított Napoli a Marco Giampaolo vezette Sampdoriát fogadta a Serie A 19. fordulójának szombati játéknapján.

224147804-ea7c3b58-e346-4ee5-a933-ff8fe79a803b

A mérkőzés első veszélyesebb momentumáig csupán 4 percet kellett várni, melyet a hazaiak javára jegyezhettünk fel. Ekkor Mertens végzett el szabadrúgást, ami éppen csak elsuhant a bal oldali léc mellett. A 9. minutumban Insigne eresztett meg egy távoli löketet, azonban Puggioni résen volt és védeni tudta a kísérletét. A 11. percben Schick próbálkozott a vendégek oldaláról, ám a lövésében nem volt elég erő, így Reina számára nem okozott komolyabb problémát a hárítása. A 30. minutumban a Sampdoria megszerezte a vezetést. Schick próbálta megjátszani a középen érkező Quagliarellát, de végül nem a csapattársáról, hanem Hysajról jutott a labda a kapuba. 

A fordulás után rendkívül gyorsan egyenlíthette volna a Napoli. A 47. percben egy óriási védelmi hibát követően Mertens került ordító ziccerbe, ám a belga támadó végül jócskán fölé lőtt. A 60. minutumban Muriel átadása után Schick előtt adódott ígéretes lehetőség, az akció végén viszont elmaradt az ünneplés, mivel Hysaj blokkolni tudta az ifjú cseh támadó lövését. A 62. percben a Sampdoria emberhátrányba került, miután a játékvezető felmutatta a második sárga lapot Silvestre számára. A 68. minutumban Mertens járt közel az egyenlítéshez, de ám végül ezt a helyzetét sem tudta kihasználni. A 73. percben Muriel csapta be védőit, majd ezt követően kapura lőtt, azonban balszerencséjére Reina résen volt és szögletre paskolta a játékszert. A 77. minutumban összejött az egalizálás a Napolinak, Callejón passzát követően a csereként beállt Gabbiadini volt eredményes. A 85. percben akár a vezetést is megszerezhette volna az olasz csatár, ám ezúttal Puggioni óriási bravúrral védte a kísérletét. A 90+5. minutumban megfordította a mérkőzés állását a Napoli, méghozzá Tonelli góljával, aki ebben a szezonban először jutott szóhoz!

Napoli – Sampdoria 2-1 (0-1)
Helyszín:
Stadio San Paolo
Gólszerzők:
Gabbiadini(77.), Tonelli(90+5.) ill. Hysaj(30.,öngól)
Sárga: Hysaj(69.) ill. Silvestre(54.)
Kiállítás: – ill.
Silvestre(62.)

Napoli: Reina – Hysaj, Tonelli, Chiriches, Strinic – Allan(Zielenski 59.), Jorginho(Gabbiadini 71.), Hamsik – Callejón, Mertens, Insigne. Vezetőedző: Maurizio Sarri. 

Sampdoria: Puggioni – Pereira, Silvestre, Skriniar, Regini – Praet(Linetty 76.), Torreira, Barreto – Alvarez – Schick(Dodo 65.), Quagliarella(Muriel 51.). Vezetőedző: Marco Giampaolo.

https://www.youtube.com/watch?v=qSajtlQJbw8

https://www.youtube.com/watch?v=oTPylm3LRR4

https://www.youtube.com/watch?v=ZPxLMk3pfkA