Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bognár a Fradiban, Busai a Diósgyőrben – hivatalos

Amit már decemberben pedzegettek mostanra hivatalossá vált, Bognár István tavasztól a Ferencvárosnál, Busai Attila pedig a Diósgyőrnél folytatja a pályafutását.

Mindenben megegyeztek az érintettek, így eldőlt, hogy a 25 esztendős Bognár István a DVTK-ból a Ferencvárosi Torna Clubhoz szerződik. A játékos aláírta szerződését, és várhatóan kedd délután csatlakozik a tavaszi szezonra készülő NB I-es kerethez. – olvasható a fradi.hu-n a Ferencváros hivatalos oldalán.

A Fradi Média interjúja az új szerzeménnyel:

Bognár utánpótláséveit a Vasasnál töltötte, onnan szerződött az Újpesthez, ahol be is mutatkozott az NB I-ben. Véber György mezőkövesdi ténykedése alatt csábította a Mezőkövesdhez, s mikor a Kövesd kiesett az élvonalból szerződött Diósgyőrbe. Két és fél évig játszott a miskolciaknál, szerződése nyáron lejárt volna a DVTK-nál, így még most jó szerződést tudtak kötni, hiszen cserébe megkapták Busai Attilát. A játékosnak sok szurkoló nem örül, hiszen nem a legtechnikásabb spílerek közül való, de Horváth Ferenc szereti benne a meg nem alkuvó játékát.

A DVTK TV első interjúja az új középpályással:

– Nagyon örülök annak, hogy a DVTK-hoz szerződtem –  nyilatkozta Busai a dvtk.eu-nak. – Készültem rá, hiszen ez a szerződés egy hosszabb folyamat eredménye volt. Egy éve jött az első megkeresés, majd tavaly nyáron is történt kapcsolatfelvétel, most pedig itt állhatok. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült pontot tenni az ügy végére. Voltak más ajánlataim is, de nem sokat gondolkodtam. Fontos volt, hogy olyan helyre kerüljek, ahol újra futballistának érezhetem magam. Bízom benne, hogy a mérkőzéseinkre nagyon sok szurkoló kilátogat majd és az ő buzdításuk mellett nem is lehet majd kérdés, hogy melyik csapat hagyja el győztesen a pályát. Izgatottan várom már az első tétmeccset.

Endrődi Dávid