Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ügynök: “Az Inter leigazolta az olasz futball jövőjét”

Ezt a hangzatos címet nem éppen K- ügynök vagy a 007-s adta tippül nekem, hanem Beppe Riso, aki éppenséggel egy hivatalos bejelentést előzött meg eme kijelentésével. Köztudottan az Inter már jóideje kerget egy fiatal olasz tehetséget és nagyon úgy fest, hogy már csak formaiságok vannak hátra és posztolhatják is, hogy sikeresen szerződést kötöttek..

gagliardini-atalanta-azione-2016-2017-750x450

Roberto Gagliardinivel. A mindössze huszonkét éves középpályás nem idén robbant be a Serie A-ba, ahol az Atalanta csapatát erősítette eddig. Vagyis még mindig azt teszi, hiszen nincs még hivatalos bejelentés. Mondjuk lehet mire kikerül az írás már lesz, de amikor online-papírra vetettem ezeket a sorokat még nem volt (kezek mosva).  Mit is érdemes róla tudni? A 2016/2017-s kiírásban Roberto tizennégy találkozón lépett pályára és ezek alatt két gólpasszt tudott kiosztani. Gólja még nincs, de amilyen pozícióban játszik, nem is nagyon lehet ezt tőle elvárni. Láthattuk már a védelem előtt futballozni illetve box-to box középpályásnak is bevetették már.

Kimondottan jó fizikai adottságokkal rendelkezik és meglehetősen labdabiztos labdarúgóról van szó. Már hallani lehetett arról is, hogy Ventura mester az olasz válogatottban is kipróbálná, ám erre még nem került sor. És most jöjjön az ominózus nyilatkozat Beppe Risotól, aki az Inter központja előtt tanyázott (milyen véletlen) és pont elkapták a riporterek:

“Várjuk meg az orvosi vizsgálatot, de jóformán…. az Inter leigazolta az olasz futball jövőjét!” – mondta büszkén.

Miért is ne lenne büszke, hiszen az embere Olaszország egyik legpatinásabb klubjához kerülhet. A Sky Sports arról ír, hogy egyelőre kétmillió eurót fizet a milánói klub a játékosért, aki kölcsönbe érkezne a csapathoz, majd nyáron egy húszmilliós csekket nyújtanának át az Atalantanak. Hogy lesz-e keresnivalója az Interben? Talán nem rögvest, de hosszútávon vélhetően igen. Mellesleg Felipe Melo most hagyta el a klubot és Banega távozása is a levegőben lóg. Ergo a középpályára elkél az ember. Hogy aztán a védelem előtt fog majd szerepelni, esetleg Box-to box pozícióban, azt majd Pioli mesternek kell megálmodnia.

Szerző: Borbély Szabolcs