Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mourinho: “Hangosabb szurkolást szeretnék a Liverpool ellen”

A Manchester United január 10-én Ligakupa-meccsen volt érdekelt, ahol az első osztály jelenlegi sereghajtója, a Hull City volt az ellenfél. A “Vörös Ördögök” végül a második félidő folyamán törték fel riválisuk védelmét, és két gólos előnyt szereztek a visszavágóra. Jó bemelegítés volt ez a United számára a hétvégi Liverpool ellen esedékes szuper-rangadó előtt, de a manchesteriek szakvezetője, José Mourinho nagyobb átélésre buzdítja az Old Trafford közönségét.

image(fotó: The Irish Times)

A Manchester Unitedet és a Liverpoolt jelen pillanatban öt pont választja el a bajnoki táblázaton, amely a bajnokságnak ebben a szakaszában szinte semmiségnek mondható. Egy esetleges győzelemmel a “Vörös Ördögök” két pontra megközelítenék szomszédvári riválisukat, és a mérkőzés súlyával José Mourinho is tisztában van.

“Egy egy különleges mérkőzés lesz számunkra” – mondta a portugál menedzser. – “Mindenki szereti a nagy meccseket. A játékosok, a menedzserek, a szurkolók. A vasárnapi is egy ilyen összecsapás lesz.”

Éppen ezért a Special One nagyobb átélést remél a drukkerek részéről az ősi rivális elleni rangadóra.

“Ha ellenállhatatlan futballt játszunk, akkor a szurkolók végig buzdítanak minket, és a csapat mellett állnak. Ha nem játszunk elég nagy intenzitással, akkor a szurkolók nem annyira hangosak… Persze ez normális dolog. De a Liverpool ellen nem lenne szerencsés, ha egy színházra hasonlítana a stadion, ahol a közönség csak nézi az előadást.” – szólította meg a drukkereket Mourinho. – “Viszont nekünk tényleg elképesztő szurkolóink vannak! Olyanok, akik hajtanak bennünket és mögöttünk fognak állni.”

A Manchester United – Liverpool mérkőzés vasárnap esedékes, 17:00-kor néz farkasszemet egymással Anglia két vörös hadserege.

Szerző: Draskovics Tamás