Puskás: Újabb játékos érkezett a Fraditól! – hivatalos

Az elmúlt napokban több komolyabb igazolást is bejelentett a Puskás Akadémia. A másodosztály élén álló együttes leigazolta a Ferencvárostól Gyömbér Gábort, a Budapest Honvédtól Prosser Dánielt, míg a Szombathelyi Swietelsky-Haladástól Hegedűs Jánost. Nos, a felcsúti gárda egy újabb Fradi játékost kaparintott meg Csilus Ádám személyében. 

csillus-2

Csilus Ádám három esztendőre szóló szerződést írt alá a Puskás Akadémiával – számolt be róla a klub hivatalos weboldala. A 20 éves labdarúgó nem mellesleg a 2016/2017-es idény őszi felét a szintén NBII-es Soroksárnál töltötte kölcsönben, ahol jó teljesítményt nyújtott. Az ifjú labdarúgó egyébként jobbhátvédként, illetve szélső középpályásként is bevethető. 

Csilus Ádám a 2014/2015-ös idényben mutatkozhatott be a Ferencváros felnőtt csapatában. A bajnokságban a Pápa ellen küldte pályára Thomas Doll, a Magyar Kupán pedig négy alkalommal szavazott neki bizalmat. Az elmúlt egy évet pedig a Soroksárnál töltötte, ahol 25 meccsen jutott szóhoz, melyek során 2 gólt szerzett illetve 6 találatot készített elő a társai között. 

Kép forrása: Puskás Akadémia weboldala.