Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Amit az Afrika Kupáról tudni érdemes – történelmi bemutató

Egyre közeleg a  a fekete kontinens legrangosabb labdarúgó eseménye az afrikai nemzetek kupája. A FociClub.hu összegyűjtötte az eseményről a leghaszonosabb tudnivalókat, illetve az eddig történteket is összegezzük egy kis történelmi bemutatóval. 

Az Afrikai Nemzetek Kupájával kapcsolatos további felvezetőinkről itt olvashatnak:

Amit az A-csoportról tudni érdemes

AZ AFRIKA KUPA IDEI RENDEZŐJE: GABON

AFRIKA KUPA: STADIONMUSTRA

Amit a B-csoportról tudni érdemes

tortoenet

Kezdetek..

Az afrikai nemzetek kupája a fekete kontinens legrangosabb labdarúgó eseménye. Az afrikai válogatottak nevezhetnek be a tornára. Az első ilyen versenyt 1957-ben, Szudánban rendezték meg, a döntőt Egyiptom és Etiópia játszotta, ahol az előbbi győzött 4–0-ra. A tornát 2013-tól kétévente rendezik meg.

Az első tornán mindössze 3 csapat vett részt, ugyanis a negyedik résztvevő Dél-afrikai Köztársaságot kizárták az apartheid miatt. Ez a szám azonban fokozatosan növekedett, így ma már selejtezőkre van szükség, hogy az induló szinte összes afrikai ország közül kiválasszák a legjobb 16-ot. 1961-ben, illetve 1967-ben politikai okok miatt nem sikerült megrendezni a tornát (mindkét esetben egy évvel később tartották meg). Így 1968-tól a páros években mérhették össze a tudásukat a csapatok. 2010. május 16-án az Afrikai Labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy 2013-tól a páratlan években rendezik az afrikai nemzetek kupáját, így a 2014-re tervezett torna már 2013-ban került megrendezésre.

Lebonyolítás és a legsikeresebb gárdák

A selejtezők után a tornára 16 ország válogatottja jut be. A csapatokat négy csoportba osztják (A-D), a csoportmérkőzéseken az első két helyezett jut tovább. A csoportmérkőzések után egyenes kieséses rendszerben jönnek a negyeddöntők, melyen a nyolc továbbjutott csapat vesz részt. Ezeket az elődöntők követik, majd a mérkőzés a harmadik helyért, végül pedig a döntő.

A torna legsikeresebb együttese Egyiptom 7 győzelemmel, legutóbb 2010-ben győztek az egyiptomiak. Rajtuk kívül még Kamerun és Ghána a két legsikeresebb válogatott 4 sikerrel. Nigéria 3 alkalommal volt a fekete kontinens legjobbja legutóbb 2013-ban.

A legutóbbi tornát Elefántcsontpart nyerte meg 2015-ben, de erről bővebben írunk majd a legutóbbi tornáról visszatekintő rovatunkban.

torna

Legtöbb gólos mérkőzések a tornán

Az Afrika-kupa is hozott remek mérkőzéseket a történelem során, a trona legtöbb gólját hozó mérkőzést még 1963-ban az Egyiptom-Nigéria mérkőzésen játszották a csapatok ahol 9 gól esett, de 2010-ben a nyolc gólt hozó Angola-Mali mérkőzése is emlékezetes maradt hiszen 4:4-el zárult. 2012-ben szintén a gaboni tornán Guinea 6:1-re győzte le Botswanat.

Ami a játékosokat illeti eddig a torna történelmében mindössze egy játékos tudott legalább négy gólt szerezni a tornán egy mérkőzésen, ő nem más, mint a dél-afrikai Benni McCarthy. Három gólt több játékos is szerzett egy mérkőzésen nevezetesen  Alloudi, Dos Santos, Eto’o, M’Boma, Hassan, Bwalya és Tiéhi is mesterhármast ért el.

tortenelem

Forrás: worldfootball.net

O.G.