Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Az Atletico is megtette, amit kellett – videó!

A La Liga 18. fordulójában otthon kellett maradandót alkotnia az Atletico Madridnak, amely igyekszik tartani a lépést a bajnokság legjobbjaival.

Kép: AS

Kép: AS

Mondhatni nem sikerült a legjobban az őszi szezon a Matracosoknál. Az Atletico a 4. helyről várta ezt a fordulót, hátrányuk 9 pont volt a városi rivális Real Madrid mögött – el is mondták a klubnál, hogy innentől csak a BL-helyek egyikének megszerzése a cél. A Betis látogatott el hozzájuk, a sevillaiak pedig elég hullámzó teljesítményt nyújtanak. Jelenleg a 14. helyen állnak a bajnokságban, tehát szükségük lenne néhány pontra, hogy minél távolabb kerüljenek a kieső zónától – ehhez persze a Vicente Calderonban kellett volna minimum egy döntetlent elérni. Nem olyan egyszerű az. Még úgy sem, hogy a hazaiaknál nem volt bevethető Oblak, Augusto Fernandez, Tiago és Partey sem – plusz Gameiro, Carrasco és Correa is csak a padon kezdett.

Igazából a látottakkal kapcsolatban nagyon sok meglepetés nem ért senkit: a vendégek sok mozgással és agresszív játékkal próbálták meg kizökkenteni az Atleticót, míg erre szintén hatalmas brusztolás volt a válasz a túloldalon – még ha valamivel igényesebb formában is. Habár nem dőlt fel a pálya, inkább a hazaiak akarata érvényesült. Ami pedig külön egy hatalmas pozitívum volt számukra, hogy már egész hamar sikerült megszerezniük a vezetést: egy gyors akció végén a beadásba rosszul ért bele a menteni igyekvő védő, a hosszún pedig a Benficától igazolt Gaitan érkezett és büntetett, ahogy azt kell. Szüksége volt erre a találatra az argentin fiú önbizalmának, illetve a csapatnak is, hiszen így már a nehezén túl voltak.

Kép: AS

Kép: AS

Az ezt követő periódust részletesen boncolgatni talán lehet, de nem érdemes. Mind a két csapat tette a dolgát, de a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben. A madridi drukkerek közös énekléssel kísérték csapatukat, a játékosok pedig úgy próbáltak meg újabb gólt szerezni, hogy közben jó érzékkel pergették le a perceket is az óráról. A második félidőben azért már általában a zöldek akarata érvényesült, de Simeone együttese tökéletesen kontrollálta a találkozót. Aztán Ferreira Carrasco visszatérése adott témát: a belga szélső több meccset is kihagyott sérülés miatt, most viszont újra a tőle megszokott sebességgel szédítette a védőket.

A csapat teljesítménye viszont a meccs végét jelző hármas sípszóhoz közelítve folyamatosan gyengült. Nem játszott jól az Atleti, a hajrában átálltak takarékos üzemmódba és leginkább az idő húzása volt a fő céljuk, mintsem az újabb gól megszerzése. Ezt a közönség olykor füttyel jutalmazta, a Betis viszont képtelen volt bármit is reagálni. Próbálkoztak a vendégek, de ezúttal nem tudtak felnőni a feladathoz. Sikerrel elrontották a másik játékát, de a lényeg hiányzott: a gól. Az Atletico Madrid így egy tőlük megszokott 1-0-ás sikerrel pipálhatja ki ezt a párharcot és nézhet előre – legközelebb az Athletic Bilbao otthonába látogatnak majd.

http://www.dailymotion.com/video/x58ixqg_nicolas-gaitan-goal-hd-atletico-madrid-1-0-real-betis-14-01-2017-hd_sport

Atletico Madrid – Betis 1-0
G.: Gaitan (8.)

Atletico Madrid: Moya – Filipe Luis, Godin, Savic, Vrsaljko – Gaitan (Carrasco), Saul Niguez, Gabi, Koke – Griezmann, Fernando Torres (Gameiro). Edző: Simeone.

Betis: Adan – Durmisi, Carlos (Nahuel), Donk, Pezzella, Piccini – Ceballos, Brasanac (Joaquin), Martin – Alegria, Castro. Edző: Sanchez.

Baranyai Balázs