Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Valencia: Úgy néz ki, hogy kész az üzlet, olasz támadó érkezik!

December óta húzódik az üzlet és úgy fest a dolog, hogy végre pont kerülhet a végére. A Valencia edzője ismerte be, hogy már csak a hivatalos bejelentés szükségeltetik és máris a rendelkezésére állhat az olasz támadó. Remélhetőleg ezúttal jobban sikerül a csatár  kalandja egy idegen országban, mint legutóbb. 

zaza

Voro, a spanyol gárda trénere a tegnapi sajtókonferencián ismerte, hogy nagy valószínűséggel Simone Zaza a Valencia játékosa lesz rövid időn belül. Bízik benne, hogy igazán nagy hasznára lesz a gárdának. Ezt pedig alighanem az olasz csatár is a reményeibe foglalta. Ugyanis nem alkotott semmi maradandót az előző klubjánál, a West Hamnél. Gólt és a gólpasszt sem jegyzet a kalapácsosoknál. Ennek következménye lett az, hogy a szigetországi csapat visszaküldte Torinóba a játékost, ahol bizony nem lehetett maradása. Pjaca, Higuaín, Dbala és Mandzukic mögött már nem tudott volna szóhoz jutni. Így jött a képbe a Valencia. Akik már december eleje óta üldözték a csatárt, ám a megállapodás nehezen akart megszületni. Főleg a Juventus részéről, hiszen ők egy kötelező megvételi opciót akartak a futballista szerződésébe tetetni.

A football-italia.net szerint ez sikerült is. Most kétmillió euróért cserébe vált mezt Zaza, ám ha pályára tud lépni legalább tíz mérkőzésen, a Valencianak kötelező lesz őt megvenni további tizenhatmillió euróért. Érdekes lesz ez a történet, hiszen olaszok nagyon kevés esetben járták meg sikeresen Spanyolországot. Ám mit nyerhetnek Voroék? Zaza egy rendkívül agresszív játékstílussal rendelkező támadó, akinek egészen kiváló felépítése van. Mindemellett nincs rossz barátságban a labdával. Bár a vehemens játékstílusa miatt, sokszor kap valamilyen szín figyelmeztetést a bírótól, de ennek elhagyására még van esélye. A játékos orvosi vizsgálata vasárnap délutánra tehető. A hivatalos bejelentés pedig hétfőre tolódik.

Szerző: Borbély Szabolcs