Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Spartak Moszkvában folytatja az AC Milan támadója! – hivatalos

Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Spartak Moszkva színeiben folytatja tovább pályafutását az AC Milan brazil támadója, nevezetesen Luiz Adriano – számolt be róla az együttes hivatalos honlapja. 

15966309_10155081206734427_6263919755010525384_n

A 29 esztendős csatár 1,5 évet követően hagyta ott a Serie A-t, ahol összességében nem tudott maradandót alkotni. Az első szezonjában nem panaszkodhatott túlságosan a játéklehetőség miatt, hiszen jócskán megkapta az esélyt a bizonyításra, míg a mostani idény folyamán nagyon elvétve jutott szóhoz. Nos, egyébként a Spartak Moszkva nem hozta nyilvánosságra jelenleg sem a szerződésének hosszát, sem pedig az átigazolási értékét. 

Luiz Adriano a Shakhtar Donetsk színeiben mondhatni ismert futballistává vált. A neves ukrán csapatnál a Bajnokok Ligájában vagy éppen az Európa-ligában is képes volt szép teljesítményt nyújtani, ennek köszönhetően pedig komolyabbnak mondható hírnévre tett szert. No, de minden frontot egybe véve 265 mérkőzésen lépett pályára a Donetskben, melyek során 128 alkalommal volt eredményes. Az AC Milannál eltöltött időszakában pedig közel sem tudta átmenteni ezt a gólérzékenységét. A Rossoneri színeiben 36 találkozón kapott lehetőséget a különböző kupasorozatokban, melyeken csupán 6 találatig jutott.