Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Middlesbrough támadóját vinné a Chelsea! – sajtóhír

A Sky Sports információi szerint az Antonio Conte által irányított listavezető Chelsea szemet vetett az Aitor Karanka vezette Middlesbrough ifjú spanyol szélső támadójára, nevezetesen Adama Traoréra

skysports-premier-league-football-adama-traore-middlesbrough_3862916

A Barcelonát is megjárta labdarúgó tavaly nyáron igazolt át jelenlegi csapatához, ahol összességében jó teljesítményt nyújt. A mindössze 20 esztendős futballista legnagyobb erőssége elsődlegesen a gyorsasága illetve fizikálisan sem érheti nagyobb kritika. Emellett tehetségéhez nem fér kétség, de természetesen játéktudásban bőven van még hova fejlődnie. A Borohoz egyébként 2020 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt 7 millió euróra becsüli az átigazolási értékét. 

Adama Traoré 2015 nyarán hagyta el a Barcelonát, és igazolt át az akkor még Premier League-ben szereplő Aston Villához. A birminghami klubnál nem jutott túl sokszor szóhoz, ráadásul a szezon közben egy komolyabb sérülést is összeszedett. A 2016/2017-es idényt még szintén a nagy múltú klubnál kezdte meg, ám végül a Middlesbrough szerződtette. A Karanka vezette csapatban eddig 14 bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget, gólt pedig még nem szerzett.