Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Potsdam előtt az MTK Hungária FC

Ismét meghívót kapott a hagyományos németországi teremtornára az MTK Hungária FC. A fővárosiak „örömére” újfent egy csoportba kerültek korábbi Bajnokok Ligája ellenfelükkel.

burjan+dencz

Tornatermi edzés, konditermi erősítés szerepelt az első héten az MTK Hungária FC programjában. Emellett természetesen már nagyon várják Szabados György tanítványai, hogy ismét elutazzanak Potsdamba, ahol a Turbine Hallencup elnevezésű kétnapos tornán vegyenek részt.

A magyar együttes egy csoportba került a házigazdával, illetve a portugál Sporting, és a norvég Stabaek. A másik kvartettben az osztrák Sankt Pölten mellett a skót Glasgow City, a cseh Sparta Praha valamint a Fortuna Hjörring. Arra bizton számíthatnak Demeter Rékáék, hogy ezúttal is barátságos fogadtatásban lesz részük, s a felkészülést remekül szolgáló, kemény meccsek is garantáltak.

Ami pedig a keretet illeti, két játékos már biztosan kék-fehérben folytatja. Burján Nóra és Dencz Orsolya együtt kezdte a felkészülést az MTK Hungária FC-vel. Burján korábban Monoron futballozott, legutóbb a Feminát erősítette. Dencz Orsolya a Bundesliga 2-ben szereplő Herforder SV Borussia, illetve az SV Blau-Weiß Hohen Neuendorf gárdáiban pallérozódott, így nincs híján nemzetközi tapasztalatoknak. Ráadásul tagja volt a tavaszi elitkörbe jutó U19-es válogatottnak. Távozóról egyelőre nincs információ.

A torna programja január 28-án, 14 órakor kezdődik. A pontos időbeosztás még nem ismert.
Program (egyelőre még időbeosztás nélkül):

Hallencup 2017

2017.01.28. Szombat (kezdés: 14:00)

1 A SKN St. Pölten vs. Glasgow City FC
2 A Fortuna Hjørring vs. AC Sparta Prag

3 B Turbine Potsdam vs. Stabæk IF
4 B MTK Hungária FC vs. Sporting Lissabon

5 A AC Sparta Prag vs. SKN St. Pölten
6 A Glasgow City FC vs. Fortuna Hjørring

7 B Sporting Lissabon vs. Turbine Potsdam
8 B Stabæk IF vs. MTK Hungária FC

9 A SKN St. Pölten vs. Fortuna Hjørring
10 A Glasgow City FC vs. AC Sparta Prag

11 B Turbine Potsdam vs. MTK Hungária FC
12 B Stabæk IF vs. Sporting Lissabon

13 A Glasgow City FC vs. SKN St. Pölten
14 A AC Sparta Prag vs. Fortuna Hjørring

15 B Stabæk IF vs. Turbine Potsdam
16 B Sporting Lissabon vs. MTK Hungária FC

2017.01.29. Vasárnap (kezdés: 10:00)

17 A SKN St. Pölten vs. AC Sparta Prag
18 A Fortuna Hjørring vs. Glasgow City FC

19 B Turbine Potsdam vs. Sporting Lissabon
20 B MTK Hungária FC vs. Stabæk IF

21 A Fortuna Hjørring vs. SKN St. Pölten
22 A AC Sparta Prag vs. Glasgow City FC

23 B MTK Hungária FC vs. Turbine Potsdam
24 B Sporting Lissabon vs. Stabæk IF

25 A Csoport 3. vs. B csoport 4.
26 A Csoport 4. vs. B csoport 3.
27 A Csoport 1. vs. B csoport 2.
28 A Csoport 2. vs. B csoport 1.

29 Helyosztó a 7-8. helyért
30 Helyosztó az 5-6. helyért

31 Bronzmérkőzés

32 Döntő

Gavalovits Sándor