Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Torinóban ikszelt a Milan – videóval

A Milan kétgólos hátrányból jött vissza és mentett pontot az első félidőben remeklő Torino otthonában.

C2U-vWMWIAEpCKp

Végül Bacca mentett pontot a Milannak (forrás: twitter.com/acmilan)

A Milan nemrég a Torinót kiejtette az Olasz Kupából, viszont ezen a meccsen nem a milánóiaknak állt a zászló az első félidőben. A 21. percben Ljajic passza után Belotti szerzett előnyt a hazai együttesnek (1-0)! Öt perccel ezután jött az újabb torinói gól! Obi elől még mentett Donnarumma, azonban Benassi volt jó helyen, és bevágta a labdát a Milan kapujába (2-0)! Ezután még nagyobb lehetőséghez jutott a hazai együttes, hiszen Abate-t látta szabálytalannak a bíró, kissé meglepő módon, majd büntetőhöz jutott a Torino. A labda mögé Ljajic állt, de ő Donnarumma-ba lőtte a játékszert a 32. minutumban! Majd Falque lökete fölé szállt még ebben a percben, így elmaradt a háromgólos hazai vezetés.
A 38. percben kis híján szépített a Milan, de Suso löketét védte Hart. Suso még próbálkozott a 42. percben is, de akkor mellé lőtte a labdát, így az első félidőben már nem változott az eredmény, nem tudott zárkózni a vendég együttes.

A Milan kezdte jobban a második félidőt, és ugyan Bonaventura lövését még ki tudta védeni Hart, a kipattanót a kavarodás közepette Bertolacci lőtte be, ezzel szépített a vendégcsapat (2-1)! Két perccel később Benassi talált be Donnarumma kapujába, de les miatt a bíró nem adta meg a gólt, így nem sikerült a hazaiaknak visszaállítaniuk a kétgólos előnyüket. Az 59. minutumban Rossettini húzta meg ellenfele a mezét a Torino tizenhatosán belül, a Milan jöhetett tizenegyessel. A labda mögé Bacca állt, a kolumbiai támadó pedig bevarrta a játékszert a kapuba a 60. percben, ezzel egalizálva (2-2)! A 74. minutumban Belotti igyekezett újra előnyt szerezni a Torinónak, ám kapáslövése mellé ment. A 89. percben Romagnoli belépője után a Milan játékosa megkapta második sárga lapját, de nem kellett sokat emberhátrányban fociznia a vendég együttesnek, amely végül idegenben szerzett pontot, a meccsbe kétgólos hátrányból visszakapaszkodva. Az AC Milan a Juventus-szal egyetemben eggyel kevesebb meccset játszott az Olasz Szuperkupa miatt, így pedig a milánói együttes az 5. helyen áll jelenleg. A Torino egy megnyertnek tűnt meccset engedett ki a kezéből, és a csapat most a 9. pozíciót foglalja el a Serie A tabelláján a 20. fordulót követően. Az pedig már csak külön érdekesség, hogy a tegnap esti meccsen csak B kezdőbetűs játékos szerzett gólt.

Torino – AC Milan 2-2 (2-0)
Helyszín: Stadio Olimpico di Torino. Vezette: Paolo Tagliavento
Gólszerzők: Belotti (21.), Benassi (26.), ill. Bertolacci (55.), Bacca (60.)
Sárga lapok: Moretti (40.), ill. Locatelli (25.), Romagnoli (45.)
Kiállítás: – , ill. Romagnoli (89.)

Torino: Hart – Zappacosta, Rossettini, Moretti, Barreca – Benassi (Baselli 81.), Valdifiori (Lukic 67.), Obi (Iturbe 61.) – Falque, Belotti, Ljajic. Vezetőedző: Siniša Mihajlović

AC Milan: Donnarumma – Abate, Paletta, Romagnoli, Calabria (Vangioni 87.) – Pasalic, Locatelli, Bertolacci (Kucka 74.) – Suso, Bacca, Bonaventura (Niang 84.). Vezetőedző: Vincenzo Montella

Az aktuális forduló rövid összegzése
20 bajnoki kör után a Juventus áll az élen továbbra is, és igaz, a torinói címvédő eggyel kevesebb meccset játszott le, azonban a hétvégén hosszú sorozatát törte meg a Fiorentina, amely 2-1-re legyőzte a Zebrákat. A Roma szűken nyert, de így még közelebb férkőzött a Juve-hoz, nagy harc lehet majd a bajnoki címért. A nagyok hozták a kötelezőt, a Milan döntetlenje pedig inkább volt reálisabb, mint annak sima győzelme. Az Inter hátrányból nyert, és a városi rivális AC Milan nyakán van már. Nyertek Nagy Ádámék is – a magyar válogatott középpályás végig a pályán volt a Crotone ellen. A kieső zónában a helyzet igazából változatlan, és eléggé kilátástalan az ott tanyázó csapatok számára.
Annyi biztos, sok izgalmas forduló van hátra még az olasz élvonal mostani szezonjából, és teljesen még semmi sem dőlt el.

A góllövőlista élmezőnye
1. Icardi (Inter) – 15 gól
2. Belotti (Torino) – 14 gól
3. Dzeko (AS Roma), Higuaín (Juventus) – 13 gól
5. Mertens (Napoli) – 12 gól
6. Immobile (Lazio) – 11 gól

A 20. forduló eredményei

Capture+_2017-01-17-03-14-36

A bajnokság állása

Capture+_2017-01-17-03-18-05

Nagy Dávid