Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

5-ször mutatta fel a jegyét a Fradi a BKV-n

A hétvégén a megyei első osztályban szereplő Tevel elleni nagyarányú győzelem után, ma a Fradi az NB III -as BKV Előrével mérte össze tudását, s mint kiderült a harmadosztályú csapatnál is lényegesen nagyobb játékerőt képviselnek.

45664fradi.hu

FTC – BKV Előre 5-0 (3-0)

FTC: Holczer – Botka, Cukic, Leandro, Princebell – Csonka, Gera – Adams, Bognár, Pergel – Radó
Csereként pályára lépett: Nalepa, Lakatos, Böde, Hajnal, Lovrencsics, Szabó, Csernik, Nagy
G.: Adams (14.), Pergel (26., 40.), Nalepa (62.), Böde (86.)

A zöld-fehéreknél szerephez jutott a két ghánai próbajátékos Princebell és Adams is. Mellettük több sajátnevelésű ifjú labdarúgót is pályára küldött Thomas Doll. Ráadásul Pergel első Fradi meccsén egyből két góllal jelezte nem csak Ghánában vannak tehetséges labdarúgók. A védő Princebell mellett a támadó Adams is jó játékot mutatott, ráadásul ő még gólt is szerzett.

Érdekes, hogy a második félidőben bevetették Lakatos Istvánt is, aki eleddig a Ferencváros honlapján az első keret tagjaként szerepelt, de a napokban eltűnt onnan, ma mégis pályára lépett.

Endrődi Dávid