Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egyiptomi futballsztár a terroristagyanús személyek listáján

A BBC írta meg, hogy az egyiptomi kormány terrorista csoport segítésével vádolja a korábbi gólvágót, aki nem is olyan rég még hazája egyik legjobbja volt.

Kép: Achetron

Kép: Achetron

Több, mint 100-szoros egyiptomi válogatottként vonult vissza Mohamed Aboutrika, aki a maga idejében igazi közönség kedvenc volt hazájában – most viszont eljárás folyik ellene. A gyanú szerint Abourtika 2012-ben segítette hatalomra jutni Mohamed Morsit, Egyiptom egy korábbi elnökét; valamint pénzelte azt a terrorszervezetet, amelynek Morsi is a tagja. A “Muszlim Testvériség” támogatása miatt már most befagyasztották a számláját, elvették az útlevelét és nem hagyhatja el egy darabig az országot. Ügyvédje elmondta, törvénytelen intézkedések ezek, valamint arra is kitért, hogy védencét nem túl meggyőző érvekkel támadják.

A szurkolók megdöbbentek a hírek hallatán. Aboutrika 105 alkalommal lépett pályára a válogatottban, ahol 38-szor volt eredményes. 2008-ban hazája legjobb játékosának választották. Legnagyobb sikereit kairói Al-Ahly-ban érte el, pályafutása során 7 alkalommal nyert bajnoki címet hazájában.