Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított a Milan egyik legfontosabb alappillére! – hivatalos

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan hivatalos weboldalán számolt be arról, hogy válogatott labdarúgója, nevezetesen Giacomo Bonaventura meghosszabbította szerződését. 

JackBonaventura_MILAN

A 27 esztendős Giacomo Bonaventura 2020-ig toldotta meg kontraktusát, amely eredetileg 2019-ben járt volna le. Az olasz válogatott játékost nem mellesleg az elmúlt időszakban többször is összeboronálták az Antonio Conte által irányított Chelsea-vel, a londoni “kékek” menedzser állítólag már a Juventusban is szívesen látta volna a sokoldalú futballistát. 

Giacomo Bonaventura 2014 nyara óta tartozik az AC Milan kötelékébe. Bár a Rossonerinél a kezdetektől fogva alapembernek számít, viszont talán a mostani kiírás folyamán a legkiegyensúlyozottabb a teljesítménye. Az olasz klub színeiben eddig minden frontot egybe véve 92 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 18 alkalommal volt eredményes illetve 20 gólpasszt is kiosztott a társai között. Posztját tekintve eredetileg középső középpályás, de bevethető szélső támadóként vagy éppen támadó középpályásként is. Giampiero Ventura kinevezése óta egyébként az olasz nemzeti csapatban is meghatározó szerepet tölt már be. 

Németh Boldizsár