Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ferencváros: Az elnök is megszólalt Doll ügyében

Ismét határozottan kiállt az általa megálmodott reform mellett Kubatov Gábor, aki szerint most még inkább szükség lenne erre.

kubatov

Keresztesháborúvá kezd válni az MLSZ kontra Fradi-ügy, ami azután robbant ki, hogy Thomas Doll két nyilatkozatát is az MLSZ működésével kapcsolatban a bizalmat megingatónak tartja a szövetség. Emiatt kétmillió forintos büntetést rótt ki a szövetség Fegyelmi Bizottsága a trénerre. Kubatov Gábor szerint akár a sporttörvény módosítását is kezdeményezi a játékvezetők bírálhatósága okán. „Ebben az országban bárki szabadon bírálhat bármely közjogi méltóságot, politikust, színészt, sportolót, de ha egy-egy játékvezetőről és ítéleteiről mond véleményt, akkor súlyosan megbüntetik, legyen szó akár ferencvárosi, akár bármilyen más klubhoz tartozó szakemberről. Nem is ismerek olyan szereplőt, akit ne lehetne büntetlenül kritizálni, kivéve a bírói kart és az MLSZ-t. Az én demokrácia-felfogásomtól ez távol áll – jegyezte meg az MTI-nek adott nyilatkozatában a Ferencváros elnöke. – Nem feltételezem azt, hogy az év végén javasolt reformok miatt állt bosszút a szövetség, de most még inkább fontosnak tartom ezek bevezetését.”

Mint ismert, a zöld-fehérek elnöke decemberben arról beszélt, nyilvánosságra kellene hozni a játékvezetők közötti rádióbeszélgetést, valamint a játékvezetői értekezletek jegyzőkönyvét, és az ellenőri jelentéseket. „Továbbra is nagyon fontosnak gondoljuk, hogy a játékvezetők megítélése, munkája a nyilvánosság elé kerüljön. A tegnapi ítélet azért igazán elszomorító, mert azt sugallja, a játékvezetőket, az MLSZ-t már bírálni sem lehet. Olyan érzés fogta el tegnap az edzőnket és az ügyvédeinket, mintha felségsértést követtek volna el. Higgye el mindenki, mi nem valami ellen, hanem valamiért, a magyar futballért fogalmazunk meg kritikát.”

A politikus-klubelnök azt is kifejtette, ha kell országgyűlési képviselőként javasolja a sporttörvény módosítását is.

Kiemelte azt is, hogy kollégái szerint a Fegyelmi Bizottság tagjainak viselkedése azt sugallta, a szövetség nem tűri a legkisebb kritikát sem, és megtorolja azokat. „Az eljárás komolyságára árnyékot vet, hogy az első tárgyalásra Thomas Dollnak még tolmácsot sem biztosított a bizottság, amely elsőre például elmulasztotta lefordíttatni németre azokat a nyilatkozatokat, amelyek alapján elítélték.” – jelezte Kubatov, hozzátette, bár Csányi Sándort az elmúlt időszak legkiválóbb MLSZ-elnökének tartja, de az apparátusban többen is konzervatívan állnak a dolgokhoz. „Az elmúlt huszonöt év vitathatatlanul legkiválóbb MLSZ elnöke Csányi Sándor, azonban az általa irányított szövetség apparátusában, sajnos, akadnak olyanok, akik nem tartják a lépést a korral, és ezzel a magyar labdarúgás fejlődését egyáltalán nem segítik.”

Az FTC egyértelműen kiáll a német vezetőedző mellett, tette egyértelművé Kubatov Gábor.

Gavalovits Sándor