Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Ikszelt az Újpest Kádárék ellen

Lejátszotta első előkészületi meccsét az Újpest, ellenfél a Lech Poznan volt.

DSC_0313

Lehetett volna pikantériája az összecsapásnak, ám a lengyel Lech Poznan ezúttal is nélkülözte Kádár Tamást, ami előrevetítheti a védő távozását. Az egyébként remek időben megrendezett összecsapáson teljesen egyenrangú partnere volt az Európa Ligában szereplő poznaniaknak a Nebojsa Vignjevic vezette Újpest, és bár kiegyenlített játékot láthattunk, a lengyelek szereztek vezetést Majevski révén a 26. percben, de nem sokkal később a lilák nemzetközileg is figyelt csatára, Enis Bardhi egyenlített. A második félidőben jobban futballozott a Lech, ám a magyar együttes a szélsői révén kontratámadásokkal veszélyeztette ellenfele kapuját, ziccert azonban egyik csapat sem tudott kialakítani egészen a hajráig. Ekkor mindkét oldal betalálhatott volna, mégsem esett újabb gól. A liláknál kisebb sérülése miatt sem Jonathan Heris, sem pedig Lázok János nem lépett pályára.

Újpest – Lech Poznan 1-1 (1-1)
Újpest: Balajcza – Balázs B., Kálnoki-Kis, Pávkovics, Mohl – Cseke, Andrics – Bardi, Balogh B., Diarra – Perovics. Cserék: Kovács Z., Nagy T., K. Hazard, Nagy G., Szankovics, Gere, Szűcs K., Németh G., Windecker

Lech Poznan: Burić – Kędziora, Bednarek (Dudka, a szünetben), Wilusz (Tetteh, a szünetben), Kostevych (Wasielewski, a szünetben) – Majewski (Jevtić, a szünetben), Trałka, Gajos (Makuszewski, a szünetben) – Tomczyk (Puchacz, a szünetben), Robak (Kownacki, a szünetben)

G: Bardi (34.), ill. Majewski (26.)

Gavalovits Sándor