Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újpest: Aligha költözhet haza a csapat

Korábban írtuk, a lila-fehérek szerették volna már március elején birtokba venni a Szusza stadiont, ám kiderült, kevés az esélye, hogy a Derbivel térhetnek haza.

szusza2-fill-670x450

Ismét téma volt a Szusza stadion helyzete. Ezúttal Gyarmati Eszter, a IV. kerületiek ügyvezetője beszélt az aktuális állapotokról a Digi Sport napindító műsorában. „Várakozó állásponton vagyunk, hogy egyáltalán mikor tudunk visszatérni a Szusza Ferenc Stadionba. Hivatalos információnk erről nincs. Annyi biztos, hogy a múlt héten sem történt meg az átadás-átvétel. Addig mi sem tudunk visszaköltözni és itt nem csak az a kérdés, hogy mibe tudunk megállapodni az UTE-vel, hogy tartja-e a szavát az UTE arra vonatkozóan, amilyen ígéretet nekünk tett, azaz megkapjuk a stadion kizárólagos használatát és mindent, ami a stadionhoz tartozik – fogalmazott a stadionnal kapcsolatosan Gyarmati. – Az is kérdés, mikor lesz meg a használatbavételi engedély, onnantól lehet majd továbblépni. A megrendelő és a kivitelező között problémás az átvétel, ha meglesz az engedély, az UTE – amelyhez január elsejétől átkerült a magyar államtól vagyonkezelői jog – akkor tud velünk leülni és egyeztetni, konkrétumokról beszélni. Mi ragaszkodunk ahhoz, amiről Őze István UTE-ügyvezető szándéknyilatkozata szólt, azaz hogy a stadion a nagycsapaté lesz, hiszen annak az érdekeit kell, hogy szolgálja. Mi azt szeretnénk, hogy ehhez tartsa magát.”

gyarmati_eszter

Mint ismeretes az elhúzódó felújítási munkálatok miatt novemberben sem tudott visszatérni otthonába az Újpest, míg a közelmúltban a használatbavételi engedélyt sem kapta meg a klub, lévén több hiányosságot is feltárt a hatósági bejárás. Így aztán az MLSZ sem tudta kiadni a licencet. Marad tehát Kecskemét. A kérdés, meddig? „Köszönettel tartozunk a Kecskemétnek, hogy befogadtak minket, hogy ott meg tudjuk rendezni a mérkőzéseinket, de aligha kell elmagyarázni, hogy van különbség a között, hogy a Szusza-stadionban vagy Kecskeméten, otthon is idegenben vagyunk. Mi úgy készülünk, hogy az egész tavaszt vendégségben, Kecskeméten futballozzuk majd végig, pontosan azért, hogy ne kelljen kapkodnunk, és nagyon örülünk majd, ha visszatérhetünk Újpestre. Annak a megoldását keressük, hogy minél előbb visszatérhessünk, egy olyan stadionba, amely megfelel mindenféle előírásnak. A szezon végéig megkötöttük a stadionhasználati szerződést Kecskeméten.”

vasasujpest01

Ami pedig a néhány napja felmerült tulajdonosváltást illeti, Gyarmati Eszter megerősítette, nincs napirenden a klub eladása. „Cáfolni tudom ezt az egészet, nem volt semmiféle egyeztetés a tulajdonos úr és a sajtóban megjelent cég között. Mint kiderült, nem is a cég alkalmazottjától származott ez a Twitter-bejegyzés. Mi már csak cáfolni tudtuk ezt az információt utólag. Minden jel arra mutat, hogy Roderick Duchatelet maradni akar, megcsináltuk a saját utánpótlás-központunkat is, több korosztállyal, az edzői stáb is bővül.”

Szó esett a csapat egyik legjobbjáról, Enis Bardhiról, aki iránt az NK Osijek érdeklődik. Az ügyvezető kifejtette, tavasszal még biztosan Újpesten szerepel a macedón csatár, de a nyár hozhat változásokat. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Enis Bardhi bekerült abba a 10-es listába, amely nemrég látott napvilágot. Nagyon szorgalmas, eltökélt játékos. Beszélt vele a tulajdonos és a vezetőedző is, és ő Újpesten látja még a fejlődését. Aztán, hogy a nyáron mi lesz, az megint egy másik kérdés, én azt gondolom, hogy ezt a félévet még nálunk fogja tölteni.”

Végezetül a szereplés. Ősszel hatodik helyre futott be a lila-fehér alakulat, igaz a kilenc döntetlen nem mutat túl jól a mérlegben. „Bizonyos szempontból elégedett lehetünk, hiszen nem gondolta senki a szezon elején, hogy ilyen teljesítmény fogunk tudni majd nyújtani, viszont ha arra gondolunk, hogy hány döntetlent játszottunk, és ha csak a fele lett volna ebből győzelem, akkor hol lehetnénk, akkor mindenkiben van egy kis hiányérzet.” – fogalmazott Gyarmati Eszter, aki reméli, a kupában ismét döntőt játszhatnak, valamint elcsíphetik a dobogót a bajnokságban.

Gavalovits Sándor