Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Afrika-kupa: Egyiptom nyolcadszor vagy Kamerun 15 év után lehet a kontinens legjobbja – előzetes

És elérkezett a várva várt pillanat is a 2017-es Afrikai Nemzetek Kupáján, ugyanis vasárnap este rendezik a torna utolsó mérkőzését azaz a döntőt. A 2017-es finálét a rekordgyőztes nyolcadik győzelmére hajtó Egyiptom valamint a 4 sikernél tartó Kamerun együttese vívja egymással.

cahdonto

A Döntő helyszíne – Stade d’Angondjé, Libreville

Az ország fővárosa, és egyben legnagyobb városa ad otthont természetesen a finálénak is, ahogy javarészt a rendező ország, Gabon csoportjának, azaz az A-kvartett meccseinek. A Libreville-ben található Stade d’Angondjé 40.000 férőhelyes stadion, mely 2011 november 10-én nyitotta meg kapuit. Egy Afrika Kupa döntőnek már helyszínéül szolgált az aréna, hiszen az Egyenlítői-Guinea és Gabon által rendezett 2012-es torna fináléját is itt játszotta egymással Zambia és Elefántcsontpart.

1k3sE

Út a döntőig – Egyiptom

A torna előtt sokan nem biztos, hogy Egyiptom esetleges végső sikerére fogadtak volna, pedig mindenképpen számolni lehetett a rekordgyőztes egyiptomiak jó szereplésével. A torna előtt sokan Szenegál, Algéria, Elefántcsontpart és Ghána sikerét jósolták.  Hector Cúper által vezetett egyiptomiak nyolcadik sikerükre készülnek az Afrikai Nemzetek Kupáján. A fáraóknak sikerült 1957, 1959, 1986, 1998, 2006, 2008, és 2010-ben is győzniük valamint 1962-ben döntőt játszottak amit elvesztettek.

A 2017-es gaboni tornán Egyiptom D jelű kvartettbe kapott besorolást ahol Ghána, Mali és Uganda volt Salahék ellenfele. A csoport első mérkőzésén Hecto Cúper tanítványai mindössze gól nélküli döntetlent értek el Mali nemzeti együttese ellen. Majd a csoport második mérkőzésen is egészen a 89. percig úgy tűnt Uganda ellen sem láthattunk gólt, de ekkor érkezett Said és a utolsó előtti percben eldöntötte a három pont sorsát az egyiptomiaknak. A csoport utolsó mérkőzésén az egyik favoritnak tartott Ghána volt a fáraók ellenfele és a 11. percben a Roma játékosának Mohamed Salahnak a góljával behúzták a három pontot és a csoportelsőséget is a fáraók.

A negyeddöntőben következett Marokkó együttese, akiket szintén a véghajrában tudtak legyőzni a 88. percben Kahraba góljával. Egészen az elődöntőig nem kapott gólt Egyiptom válogatottja, ekkor a torna egyik meglepetése Burkina Faso volt az ellenfél. A döntőbe jutásnak komoly tétje volt, a 66. percben Egyiptom szerzett vezetést majd a 73. percben Bance egyenlített. A rendes játékidőben nem született döntés és a hosszabbításban sem, így következhetett az óriási izgalmakat hozzó büntetőpárbaj. A párbajban Egyiptom részéről Said hibázott, de Burkina Faso játékosai nem bírták a nyomást és két játékosuk is rontott nevezetesen Koffi és Traoré is ezzel pedig 4:3-al Egyiptom jutott be a vasárnapi döntőbe.

Egypt-AFCON-2017

Út a döntőig – Kamerun

Az Afrika-kupa négyszeres győztese nem mostanában éli legfényesebb időszakát, legutóbb 2002-ben sikerült nyerniük az Afrikai Nemzetek Kupáján. A “Szelídíthetetlen Oroszlánok”-nál több meghatározó játékos sem lehetett ott a tornán nevezetesen a liverpooli Joel Matip, a Schalkéban játszó Choupo-Moting, vagy épp a West Bromwich jobb bekkje, Allan Nyom sem. A torna előtt a szakértők nem nagyon gondolták, hogy akár megnyerheti a tornát Kamerun válogatottja, pedig a következő torna házigazdájának nem volna nagyobb fegyvertény, minthogy győztesen vágjanak neki a 2019-es hazai rendezésű tornának.

Kamerun válogatottja az A jelű kvartettben kapott helyet a tornán a házigazda Gabon, Burkina Faso és Guinea-Bissau legjobbjai mellett. A csoport első mérkőzésén Kamerun egy iksszel kezdett Burkina Faso ellen játszottak 1:1-es döntetlent. A második mérkőzésükön Hugo Broos tanítványai hátrányból fordítva 2:1-re legyőzték Guinea-Bissau nemzeti tizenegyét Siani és Ngadeu-Ngadjui góljaival. A csoport harmadik mérkőzésén Kamerun gól nélküli döntetlennel zárta a csoportot a házigazda Gabon ellen, ezzel pedig a csoport második helyén jutott tovább Burkina Faso mellett.

A  “Szelídíthetetlen Oroszlánok” a negyeddöntőben az egyik favorittal nevezetesen Szenegállal kerültek szembe, akikkel drámaian izgalmas mérkőzést játszottak. A mérkőzés rendes játékidejében és a hosszabbításban sem született találat, így a büntetőkre maradt a döntés, amit Kamerun legjobbjai bírtak jobban és nem hibáztak büntetőt, azonban a Liverpool szenegáli sztárja Sadio Mané a döntő pillanatban megremegett és elhibázta a büntetőt amivel Kamerun került a legjobb négy közé.

Kamerun a legjobb négy között Ghána ellen lépett pályára Franceville-ben. A találkozót 2:0-ra a kameruniak nyerték meg Ngadeu-Ngadjui 72. percben illetve Bassogog 93. percben szerzett góljával. Ezzel pedig története hetedik döntőjére készülhet Kamerun az Afrikai Nemzetek Kupáján. Érdekkeség, hogy legutóbb 2008-ban is Egyiptom-Kamerun finálét rendeztek, akkor a fáraók kerültek ki győztesen.

1486097905_cameroon-football-cameroon-defeat-ghana-reach-final-afcon-afcon-2017-afcon-semifinal-africa

Egymás elleni statisztika

A két gárda eddig kilenc alkalommal találkozott egymással az Afrikai Nemzetek Kupáján. Legutóbb a 2010-es tornán a negyeddöntőben került szembe egymással a két együttes, és hosszabbítás után Egyiptom 3:1-el jutott tovább. 2008-ban a Ghána-ban rendezett tornán a döntőben is szembekerült egymással Kamerun és Egyiptom válogatottja. A 2008-as torna csoportkörében egy csoportba került a két gárda, ahol Egyiptom 4:2-es győzelemmel indította a tornát Kamerun ellen. Azon a tornán a döntőben is megmérkőzött a két együttes és a fáraók Aboutrika 76. percben szerzett góljával lett a kontinens legjobbja. Az egymás elleni statiszika nagyon kiegyenlített a két gárda között egyaránt 3-3 alkalommal győzött Egyiptom és Kamerun is, és döntetlen is három alkalommal született.

1984: Egyiptom – Kamerun 1:0

1986: Egyiptom – Kamerun 0:0, 5:4 büntetők után

1988: Egyiptom – Kamerun 0:1

1996: Egyiptom – Kamerun 1:2

2002: Egyiptom – Kamerun 0:1

2004: Egyiptom – Kamerun 0:0

2008: Egyiptom – Kamerun 4:2

2008: Egyiptom – Kamerun 1:0

2010: Egyiptom – Kamerun 3:1 hosszabbítás után

Várható kezdőcsapatok

Egyiptom: El Hadary – Elmohamady, Hegazy, Gabr, Fathy – Hamed, El Said, Salah – Salah, Kahraba, Trezeguet Szövetségi kapitány: Hector Cúper

Kamerun: Ondoa – Fai, Teikeu, Ngadeu-Ngadjui, Oyongo – Siani, Moukandjo, Djoum – Bassogog, Tambe, Zoua. Szövetségi kapitány: Hugo Broos

Promó videó

O.G.