Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Inter kiszemeltje elismerte, Milánó egy opció számára!

Ugyan elhagytuk a januárt alig pár hete, az átigazolási ügyekért felelős igazgatók, ügynökök és persze a játékosok nem pihennek. Alig néhány napja, hogy egy Interrel kapcsolatos pletyka reppent fel az olasz sajtó fészkéből, máris megerősítésre került az. Mégpedig nem más által, mint…

muriel.sampdoria.genoa.2016.2017.750x450

Luis Muriel. Akik figyelik az olasz labdarúgást, azok tudják, hogy ő nem éppen egy átigazolási transzferguru, hanem egy nem kevés tehetséggel megáldott támadó. Kezdjük az elején. Talán nincs egy hete sem, hogy az olasz oldalak kiemelt hírként adták tudtára a világnak, hogy a Nerazzurri figyeli a kolumbiai válogatott csatárt. Nagyon nem is lehet csodálkozni ezen, hiszen ebben a bajnoki kiírásban a 25 éves játékos kiemelkedően futballozik a Sampdoria együttesében.

Minden kiírást (ergo a Serie A-t és a Coppa Italiat) összevetve, a csatár eddig 26 mérkőzésen lépett pályára és ezek alatt 11 alkalommal zörgette meg a kapunak a hálóját. A legjobb, hogy az ellenfelét és még csak nem is oldalról. Ezen kívül hétszer segítette ki a csapattársait gólt érő passzaival. Tudni kell róla továbbá, hogy rendkívül agilis, gyors és nem utolsó sorban kiváló rugótechnikája van.

Most, hogy azért valamennyire el tudjuk helyezni a támadót, nézzük meg mit is merészelt nyilatkozni a WinSports, Magyarországon alig olvasott oldalának.

” Rengeteg pletyka kering most, teli lehetőségekkel. Az Inter pedig az egyik ilyen opció. Ám még hosszú út vezet a szezon végéig, meglátjuk mi fog történni.” 

Ami érdekes, hogy amennyiben hihetünk Muriel szavainak, akkor hova is igazolja majd az Inter? Rendben, van egy kiöregedett Palacio a csapatban, aki inkább befejező csatár volt fénykorában, nemhogy most. Ott van akkor a kirobbanthatatlan Icardi, illetve a brazil-olasz Eder, aki alapvetően abban a pozícióban játszik, mint a kolumbiai kollégája.

Belegondolva, valószínűsíthető, hogy Palacio helyét foglalná el a jelenlegi Samp futballista. Mindenesetre várjunk még ezzel. Ne vegyük ezt a nyilatkozatot készpénznek.

Szerző: Borbély Szabolcs