Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Futballrajt: megújulás után felemelkedés?

Ha az égiek is úgy akarják február 18-án folytatódnak a labdarúgó NB I küzdelmei. A következő napokban csapatról-csapatra végigmegyünk, milyen változások voltak a télen. Mik lehetnek az elvárások, mit gondolunk mi, hol is végeznek a szezon végén a csapatok. Azt azért ne felejtsük el, hogy az átigazolási időszak még tart, így további változások lehetnek a csapatoknál.

A Fradi a tavalyi sima bajnoki cím után, ősszel csak vergődött, ezért is csak a negyedik helyen végzett. Miután a Bajnokok Ligája-selejtezőkből könnyedén hullott ki az albán második ellen, megkongatták a vészharangokat a szurkolók. Már augusztusban több változást szerettek volna a keretben, ez végül télen valósult meg, igaz páran külföldre távoztak, tehát ők feljebb léptek.

ramirez7Búcsúzott az ecuadori (fradi.hu)

Érzékeny veszteség lehetne Cristian Ramirez aki összesen 55 NB I-es meccsen viselte a Fradi mezét, s az előző idényben négy gólig jutott. Ezzel szemben ősszel idegesen, pontatlanul játszott. Tizennégy bajnokin hat sárgalapot, s egy piroslapot kapott. Előtte másfél év alatt jutott el hét sárgáig s egy pirosig. Az a Ramirez hiányozna aki másfél évig hasznosan küzdött, futott el a szélen, az őszi kevésbé… Az orosz Krasznodar egyes hírek szerint másfél millió eurót fizetett érte, tehát jó szerződést kötött vele a Fradi. A 23 éves balhátvédnek mindenképpen lépnie kellett, ha komoly karriert szeretne befutni. Szintén külföldre a lengyel bajnokságba került Nagy Dominik, aki 2012-ben mutatkozott be a Pécs színeiben az élvonalba, s egyből az “új Gerának” kiáltották ki. Ezzel szemben a 2013-ban a Fradiba került, s ott a tartalékoknál és a fiataloknál kapott játéklehetőséget. Meghatározó játékossá csak 2016-ban vált (tavasszal), majd kirobbanthatatlan a csapatból ősszel lett. Ősszel 18 NB I-es meccsen 1 gólt szerzett. Tavasztól a lengyel Legia Warszawa bajnoki címéért küzdhet. Szintén külföldre került a nem marasztalt Pintér Ádám. Ő másfél évig volt a Fradi játékosa, de az ősz végén az egyik bűnbaknak lett kikiáltva a gyenge szereplés miatt. A Fradiban összesen 29 NB I-es meccsen játszott, 2 gólt szerzett. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy ebből 9-szer becserélték, hát nem sok, egy jól fizetett játékostól. Busai Attila 28 éves volt januárban, 75. NB I-es mérkőzését játszhatja hétvégén… Valljuk be őszintén, mindenki többet várt volna a középpályástól, aki 2012 januárjában ért haza, s nem tudott igazán meghatározó játékosa lenni a Fradinak. 73 meccs 5 év alatt, durván a felét jelenti a megrendezett bajnokiknak. Nem sok, de nehéz dolga volt beverekedni magát a csupaszív középpályásnak. Tavasztól a Diósgyőrben bizonyíthatja, hogy több van benne. Szintén elhagyta a Fradit az utóbbi három évben összesen két NB I-es meccsen pályára lépő tartalékkapus Jova Levente, aki Popov Patrikkal együtt a fiókcsapathoz a Soroksárhoz került. Onnan tért vissza pár percre Csilus Ádám, akit szerződéséből kivásárolt a Puskás Akadémia. Nem egyedül ment, hiszen a korábbi csapatkapitány Gyömbér Gábor is elhagyta a Fradit, aki négy és fél évig játszott a zöld-fehéreknél. Csapatkapitány lehetett, de többször megsérült, s már nem tudott visszakerülni a Fradi kezdőcsapatába. Ráadásul az utóbbi időben lassúnak is bizonyult, mikor bevetette Thomas Doll, így most fél évvel a szerződése lejárta előtt felbontották a kontraktust s elengedték.

Hungary v Switzerland - World Cup 2018 QualifierA tél legmeglepőbb igazolása volt Kleinheisler hazatérése, aki együtt játszhat Gerával (nso.hu)

 Nézzük kik az új fiúk. Egykor berobbant a Fradiba Holczer Ádám, de a többszöri bizonytalankodása után elengedték a kapust. Azóta több csapatnál megfordult, majd Soroksárra került. A zöld-fehérek fiókcsapatában jó teljesítményt nyújtott, így télen a távozó Jova Levente helyére visszahívták a kapust. Botka Endre télen érkezett a Honvédból, s már be is mutatkozhatott a zöld-fehéreknél, éppen a kispestiek ellen. Meg is kapta a szurkolóktól az útra valóját, egész meccs alatt “áruló nem leszek, soha ilyet nem teszek” ritmusokkal buzdították. A Fradinál évek óta probléma volt a jobbhátvéd posztja, Dilaver valahogy nem volt megoldás oda. Viszont az osztrák a hétvégi kupameccsen kiváló teljesítményt nyújtott védekező középpályásként. Ramirez helyére vásárolták meg Janek Sternberget a Werder Brémentől. Sternberg iránt több klub érdeklődött. Egykor a német utánpótlás válogatottban is megfordult, nagy tehetségnek tartották, igaz többször megsérült. Thomas Doll régóta ismeri, tudja mire számíthat tőle. Igaz a kupameccs alapján egyelőre azt állapíthatjuk meg róla, hogy hamar elfogyott a szusz nála. Tehát nincs edzésben. A védekező feladatát megoldotta, támadásokban keveset segített. Lesz ez még jobb is. Szintén német, szintén utánpótlás válogatott Julian Koch. Ő a Düsseldorf játékosa volt az előző időszakban. Egykor az “új Lahm-nak” tartották, de szintén megsérült. Védekező középpályásnak hozták a Fradihoz, viszont középhátvédként kapott lehetőséget, s kiválóan játszott. Az már a harmadik németre Oliver Hüsingre nézve “ciki”, hogy ő hiába középhátvéd, posztján Koch illetve a balhátvéd Leandro játszott. Bognár István a Busai üzletbe lett belevéve. A Fradiból hiányzott egy vérbeli irányító, hiszen Trinks kevésbé játszott jól, bizonyíték, hogy a tartalék csapatba került a német. Hiába próbált télen elszerződni, az egy hónapos próbajátéka után, nem szerződtették. Bognár egykor Újpesten nevelkedett, megfordult a Vasasban a Mezőkövesdben és a Diósgyőrben is. Pengés játékosnak tartják a szakemberek, meglátjuk a Fradiba mikor tud bekerülni. Az új igazolások közül Holczeren kívül ő nem lépett egyedül pályára a kupameccsen. Amadou Moutari vezető gólt szerzett a Honvéd ellen, már megérte szerződtetni. Gyors játékosról van szó, akinek még szoknia kell a társakat, de ha beilleszkedett teljesen, a nigeri focista még többet kihozhat magából. Kleinheisler Lászlót nem kell bemutatni, hiszen a norvégok ellen győztes gólt szerző középpályás, egy évet Németországban töltött, előbb a Werder Bremennél, majd kölcsönben Darmstadtban. Végül télen a kevés játék miatt inkább fél évre haza jött. A kupameccsen küzdött – hajtott, de érződött még rajta a játékhiány.

thomas_doll_3_1Dollon nagy a nyomás (nso.hu)

A vezetőedző nem más, mint aki három éve irányít Thomas Doll. A német szakember 3.2.1. helyezésekkel indított, megnyerte a Ligakupát, kétszer a Magyar Kupát, tehát sikeres edzőként tevékenykedett az elmúlt három évben. Egyelőre fél távnál a negyedik helyen tanyázik a csapatával, de ennél több volt eleve az őszi keretben is, most viszont a megújulás után, minimum az ezüstérem az elvárás a zöldeknél.

Kik azok akik után MLSZ-pénz jár?  Az 1996.01.01 után született játékosok. Több klub bírálja az MLSZ azon törekvését, hogy minél több ifjú saját nevelésű focistát vessenek be a csapatok, pedig, ha belegondolunk egy 1996.01.01 után született labdarúgó, idén már 21 éves lesz.

A Fradinál az előző idényben Nagy Ádám és Nagy Dominik voltak azok az ifjúk akik rendre szerepet kaptak. Míg ősszel Dominik hiába maradt, ő már kiöregedett. Így egyetlen fiatal esett át a tűzkeresztségen, igaz sok szerepet nem kapott Csernik Kornél

Varga Ádám a harmadik számú kapus eddig kispadra leülhetett, de pályára még nem lépett az NB I-ben. 1999-ben született, tehát még jó pár évig a futballpályán lehet, de egyes hírek szerint hosszú távon ő lehet majd Dibusz Dénes utóda a gólvonalon, ha esetleg külföldre igazol a válogatott hálóőr.

Csernik Kornél hatszor játszott ősszel, s többségében nem okozott csalódást. 1998-ban született ifjú egy éve került a Ferencvároshoz. A Vasas ellen ősszel mutatkozott be, akkor végig a pályán tölthette a 90 percet, a maradék öt fellépésére cserként került sor, az még 58 percet jelentett.

Lakatos István már több, mint egy éve NB I-es játékosnak mondhatja magát, hiszen akkor dobta be a mély vízbe Thomas Doll a Puskás Akadémia ellen. Azóta hiába várták nem lett újabb pályára lépése. A téli felkészülést ismét a felnőttekkel csinálhatta végig, s a technikás támadó középpályást többször balhátvédként vetette be. Lehet, hogy ez lesz az új posztja, s így kerülhet be a kezdőcsapatba?

 Helyezés a bajnokság végén: 1-2

Tamas Szanto Ferencvaros-1140x406A téli felkészülés alatt Radó elérte, hogy ragaszkodjon hozzá a Fradi (10-es mezben)

A Ferencvárosnak és a Videotonnak van a bajnokságban a két legerősebb játékoskerete. Ezt már mindenki elmondta vagy százszor. A Vidi most előnyben van, hiszen játékosai ősszel összeszoktak, míg a Fradinál a kupameccsen is öt új játékos kezdett. A Vasas és a Honvéd ősszel jól szerepelt, de tavasszal már hátrébb fognak csúszni.

A kapuban Dibusz Dénes helye megkérdőjelezhetetlen, a kupameccsen is kiválóan védett. Jobbhátvédként Botka Endre évekig megoldást jelenthet, balhátvédként pedig az új szerzemény Sternberg. Igaz a németnek még van hova fejlődnie, hiszen többször megkerülték, de harcias stílusának köszönhetően, illetve, ha összeszedi magát erőnlétileg a Fradi szurkolók kedvence lehet. Középen ősszel is több gond volt, Nalepa, ha egészséges kezd, mellette Leandro a másik középső védő. Szintén itt bevethető Hüsing, a sérüléséből felépülő Batik Bence, de a legjobb teljesítményt a hétvégén pályára lépő Koch nyújtotta az utóbbi időben. Előttük Gera lehet az egyik védekező középpályás, illetve Dilaver, vagy pedig Koch. A széleken Moutari és Djuricin lehet a két befutó. Azért mögöttük alternatíva is van bőven Lovrencsics, Varga Roland és Radó személyében. Középen Kleinheisler az első számú jelölt, Hajnal és Bognár előtt. A csatár pedig nem lehet más, mint Böde, igaz, ha valami gond lenne a “Madocsai Messivel” Djuricin igazi posztja befejező csatár.

A lényeg a lényeg, a Fradi a szezon végén a dobogó valamelyik fokán fog végezni, még úgy is, hogy a védelembe kellett volna középre erősítés.

Endrődi Dávid