Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Tottenham védője elutasította a kínai ajánlatot! – sajtóhír

Brit lapértesülés szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur kötelékébe tartozó válogatott szélső hátvéd, nevezetesen Danny Rose ajánlatot kapott Kínából, amelyet azonban visszautasított. 

s-44bb4d7172268ea6dd7ee4c6531df6484fbdfabc

A The Sun úgy tudja, hogy az angol válogatott labdarúgót a Shanghai SIPG szerette volna leigazolni. A kínai együttes állítólag heti szinten 285 ezer font fizetést ajánlott fel Danny Rose számára, éves szinten pedig 14,5 millió fontot tehetett volna zsebre. Nos, a 26 esztendős hátvéd azonban nem kíván távozni a Tottenham Hotspurtól, ahová 2021 júniusáig köti szerződés, a transfermakt pedig 14 millió euróra becsüli az átigazolási értékét. A shanghai alakulatot egyébként olyan sztárok erősítik, mint Carvalho, Hulk és Oscar, míg a vezetőedzői posztot Villas-Boas tölti be. 

Danny Rose 2007 óta tartozik a Tottenham Hotspur kötelékébe. A “sarkantyúsok” legjobbjai között a 2009/2010-es idény folyamán mutatkozhatott be, míg alapemberré a 2013/2014-es szezon folyamán vált. A Spurs színeiben ezidáig minden frontot egybe véve 144 mérkőzésen jutott szóhoz, melyek során 10 alkalommal volt eredményes illetve 21 gólpasszt osztott ki a társai között. 

Németh Boldizsár