Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sarri: “A San Paolo a pokol lesz a Real Madrid számára”

Tegnap este a Real Madrid 3-1-re győzte le a Napoli csapatát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az eredmény akár simának is tűnhet, de azért nem lesz könnyű dolga a királyiaknak Nápolyban, amire Maurizio Sarri is figyelmeztette őket.

2400

Forrás: The Guardian

Habár egy nagyon okos góllal hamar megszerezte a vezetést a Napoli a Santiago Bernabeuban, a meccs többi részében már nem tudta felvenni a lépést a Real Madriddal, akik először Benzema révén egyenlítettek, majd Kroos és Casemiro góljával növelték előnyüket. Úgy tűnhet, hogy nem sok esélye maradt a nápolyi klubnak a továbbjutásra, de stadionjukban a szurkolók támogatásával sokkal erősebb lehet majd a csapat. Erre emlékeztette az olaszok edzője, Maurizio Sarri is a Real Madridot.

“Egy ilyen stadionban játszani egy ilyen csapat ellen óriási kihívás a játékosaim számára, de csakis így fejlődhetünk. A Real Madrid az utóbbi három hónapban most játszott a legjobban, mi pedig nem éppen a legszebb arcunkat mutattuk, de felvesszük majd velük a versenyt a visszavágón. Nem kell kérnünk a szurkolóinkat, hogy jöjjenek ki a hazai meccsünkre, biztos vagyok benne, hogy a San Paolo maga a pokol lesz a Madrid számára, főleg, ha hamar betalálunk nekik.”

Sarri kicsit csalódott volt, mivel nem azt látta a pályán, amit előre eltervezett. Azért még bizakodik benne, hogy a visszavágón sikerül két gólt lőniük a Real Madridnak.

“Ma sokszor elveszítettük a labdát a támadások felépítése közben, ami általában nem szokott megtörténni velünk, így sokkal nagyobb nyomás nehezedett a védelmünkre. A világ legjobb csapatával találkoztunk ma, de akkor sem kellett volna sokkal többet hibáznunk a kelleténél. A visszavágó? Megpróbálunk kettő nullára nyerni, de nem hiszem, hogy ez tetszene a Madridnak. Nem lesz egyszerű mérkőzés, hiszen a  Real legalább egyszer betalál az ellenfélnek, de hiszünk abban, hogy a mostaninál jobban fogunk teljesíteni, és ez reményt ad nekünk.”