Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Jár a taps Zidane-nak – elemzés

Szerdán 3-1-es sikert aratott hazai pályán a Real Madrid a Napoli ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első felvonásában. Zinedine Zidane együttese helyenként kimondottan ötletes játékkal teremtette meg a lehetőségeit.

Habár ez a szezon nem Zidane zseniális edzői húzásairól, valamint a Real Madridi tankönyvbe illő taktikai lépéseiről szólt eddig, egy valamit semmiképpen sem lehet tőlük elvitatni: az eredményeket. Márpedig ilyen veretlenségi szériát és ilyen teljesítményt véletlenül egy csapat sem tud produkálni – még akkor sem, ha a világ legnagyobb klasszisai játszanak náluk. Zizou mondjuk az utóbbi időben kezdte kicsit megemberelni magát: a Real egyre több jelét mutatja a tudatosságnak és az előzetes edzői elképzeléseknek. Most, a Napoli ellen is meg-meg mutatták, hogyan is néz ki a csapatjáték Madridban.

A Twitteren dolgozó Faja elemzése rámutat pár apróságra, amik fontos tényezők voltak a 3-1-es siker kapcsán. Elöljáróban annyit: az olasz csapatot a széleken verték meg, az volt a kulcs.

Kép: Faja Twitter

Kép: Faja Twitter

A képen jól látható, hogy a Napoli 4-4-2-ben védekezik, stabilitásukat pedig egy hosszú passz és egy elmozgás zavarta meg. A labda leghátulról, az olaszok első hatosán keresztül kerül Cristiano Ronaldóhoz, aki visszajött az üres területre, hogy játékba tudják hozni. Eddig még nincs is nagy baj, viszont a középhátvéd Koulibaly is utána ment, ő viszont már nem olyan gyors, mint a portugál. Ronaldo nem is vacakol, hanem teszi is tovább a zsugát Carvajalnak.

2.

Kép: Faja Twitter

A jobbhátvéd már ott várt a vonal mellett, innentől pedig a kényszerítő magától értetődő. Ütemkésésben van a vendég védelem és innentől nehéz mihez kezdeni. Ghoulam megtámadta Carvajalt, de esélye sem volt odaérni a passz előtt, Koulibaly pedig épp a próbál feltápászkodni. Az ő helye a védelem közepén üresen maradt, amit sem Ghoulam, sem pedig Albiol nem orvosol – pedig jó helyezkedéssel talán itt még lehetett volna esély. CR köszöni szépen az üres területet és befut, a Napoli pedig gyakorlatilag két védőt vett ki előle az útból önként és dalolva.

3.

Kép: Faja Twitter

A befejezés pedig már adja magát. Egy rakás sötét mezes fut Ronaldo után, de esélyük sincs utolérni. És miközben a védelem minden erejével próbált korrigálni a baloldalon, kicsivel arrébb Benzema is aktivizálta magát. A madridi 7-es tudta mi a dolga: pontos bejátszott labda a társ irányába. Ezt csúnyán megette a Napoli.

Van itt egy másik szituáció is. A következő jelenetben ismét meglátszik, hogy a Real a szélen kerül tempóelőnybe,  méghozzá a Napoli pontatlanságait kihasználva. Ismét a semmiből jön a dolog – Zidane-ék jól tudták, mire, mit fog reagálni ellenfelük.

Kép: Faja Twitter

Kép: Faja Twitter

A fehér mezesek hátul járatják a labdát. Balról a jobb oldalra forgatnak át két húzásból – a Napoli középpályájának gyorsan kell reagálnia az oldalváltásra. Mindez persze főleg azt a célt szolgálja, hogy Carvajal szabadon kaphassa meg a labdát, helye pedig szemmel láthatóan van bőséggel.

Kép: Faja Twitter

Kép: Faja Twitter

Eddig ugyebár az olasz védelem stabilnak tűnik, ám ismét jön egy fegyelmezetlenség. Hamsik kilép a sorból hogy nyomást gyakoroljon a védőkre, viszont a középpálya nem volt erre felkészülve. Egy szinte tökéletes sorból került ki a középső ember, ezt pedig a játékot jól olvasó Modric ki is szúrta. A horvát elindul a pálya közepe felé, a bal szélen védekező Insigne pedig nagy választás előtt: vagy megy ő is Modriccsal, vagy kilép Carvajalra. Igazából jó döntés ilyenkor talán már nincs is – megint ott a tempóelőny a Realnál, a Napoli csak tüzet olthat.

Kép: Faja Twitter

Kép: Faja Twitter

Insigne végül Carvajalt választja, de túl messze van, nem érhet oda. Modric viszont már megjátszható, ahogy az üres területet remekül észlelő Benzema is. Néhány apró mozdulat tehát elég volt a stabilnak tűnő Napoli-védelem feltörésére – innentől már csak a Real támadóin múlik, hogy miként ér véget az akció.

Ezek mind olyan esetek, ahol a Real Madrid játékosai tudták, mit kell tenniük. A meccs előtti elemzésből valószínűleg már előre tudták, hogy lesznek a fentiekhez hasonló “egyéni akciók”, kilépések az olaszoknál (Koulibaly és Hamsik). Zidane munkájának nyomai pedig most többek között itt is érződtek. A madridiak sokszor jól használták ki ellenfelük hibáit, az eredmény pedig önmagáért beszél.

Hasonló tartalmakért ajánljuk az elemző Twitter-oldalát, valamint hosszabb elemzésekhez ezt az oldalt.

Baranyai Balázs