Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vida Kristopher: “A szurkolóink nélkül nem menne…”

Hétvégén rajtol a szlovák élvonal, a Fortuna liga, ezáltal az FC DAC 1904 megkezdi a tavaszi tétmérkőzések sorát. A csapatot szezon közben vette át László Csaba, legutóbbi négy őszi bajnokijából pedig egyet sem vesztett el a Vida Kristophert is a soraiban tudó gárda. A korábbi magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó két győztes gólt produkált az említett periódusban és elmondása szerint már nagyon várja a szombati rajtot, a tavaszi folytatást. A FociClub.hu-nak adott interjújában beszélt a felkészülésről, a formáról, a tavaszi célokról és a hétvégi rajtról egyaránt. 

vida_1

– Hogy sikerült a felkészülés, milyen formában vagy? 
– Keményen edzettem a szünetben és az ünnepek alatt is, hiszen a szinten tartást nem lehet elbliccelni, illetve el lehet, de akkor az vissza is üt. Egy roppant kemény hathetes felkészülésen vagyunk túl. Ez a periódus fáradalmasabb volt, ám ez annak a jele, hogy lelkiismeretesen végeztük a teendőnket. Ennek az ambiciózus és kitartó munkának az eredménye az, hogy kiváló kondícióban és felkészülten várjuk a szombati rajtot. Jó lesz újra tétmeccsen játszani, már nagyon vártam ezt a pillanatot. Egy jó tavaszi rajt nagyon sokat jelenthet a tavaszra nézve.

Kövesd Te is Vida Kristophert hivatalos sportolói oldalán (KATT)

– Mit vársz a tavaszi szezontól?
– Egyénileg és csapatszinten is remek formában fejeztük be az őszi szezont, így mi más lehetne az irányvonal, mint egy hasonló tavaszi folytatás. Nagy elvársokkal indulok neki a szezon második felének. Szeretnék stabil alapemberré válin, a bizalmat pedig jó teljesítménnyel, gólokkal és gólpasszokkal meghálálni. Miért ne merjünk nagyot álmodni? Mondhatnám azt, hogy a kupában meglehet a döntőbe jutás, de ha az megvan, akkor a serleg nélkül el nem hagyjuk a pályát. A bajnokságban a középmezőny roppant sűrű, viszont az élmezőny odébb van, de ha szépen gyűjtögetjük a pontokat, akkor odaérhetünk mögéjük. Mindez a szurkolóink nélkül nem menne. A jelenlétük, a fanatizmusuk és az atmoszféra amit teremtenek roppant fontosak a számunkra. Nemsokára újra felcsendülhet a “Nélküled”, és azt hiszem együtt remek tavaszi szezont zárhatunk.

424_R4wlbl

– Hétvégén a bajnokaspiráns Podbrezová otthonában léptek pályára. Mire számítasz? 
– Egy jó csapat otthonába utazunk, együtt mozognak a pályán és nagyon veszélyesek a kontráik. Sokat mondó, hogy az ősz folyamán az éllovas Zilinával egyetemben ők kapták a legkevesebb gólt. Kielemeztük ellenfelünk játékát, az edzések pedig azon elemek gyakorlásával teltek, melyek eredményre vezethetnek ellenük. A kontráikat mindenképpen meg kell akadályoznunk. Noha megígérni nem tudom, de abban mindenki biztos lehet, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy a busz hazafelé három ponttal nehezebb legyen.

– Fiatal vagy és tele vagy motivációval. Mi kellhet egy válogatott meghívóhoz? 
– Mindenképpen alapemberré kell válnom, kulcs a folyamatosság és kiegyensúlyozott teljesítmény. Csapatjátékosként hétről-hétre remek teljesítménnyel és ha lehet, gólokkal, gólpasszokkal felhívva magamra a figyelmet ez sikerülhet. Mi más motiválhat, egy fiatal labdarúgót, minthogy magára ölthesse hazája címeres mezét. A legnagyobb megtiszteltetés, mely egy labdarúgót érhet, de ezt ki is kell érdemelni. Hiszem, és remélem, hogy a kemény és alázatos munka meghozza gyümölcsét.