Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Götze a Premier League-ben köthet ki! – lapértesülés

Mint ismert, Mario Götze 2016 júliusában visszatért a Borussia Dortmundhoz. A német válogatott labdarúgó ugyebár 2013 nyarán a Bayern München kedvéért hagyta el a BVB-t. A bajoroknál eltöltött három esztendő alatt nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket. Bár voltak megvillanásai, összességében közel sem hozta azt a szintet, mint Dortmundban. Nos, jelenleg nevelő egyesületében sem találja régi önmagát, így egyáltalán nem kizárt, hogy adott esetben a szezon végén túl fog adni rajta a klub. 

68bda8640687811066937e0c0b52f7a8_large

A Daily Mirror információi szerint a Premier League-ben szereplő Liverpool szeretné leigazolni a 24 esztendős támadó középpályást. A “vörösöket” az a Jürgen Klopp irányítja, akivel korábban a Borussia Dortmundnál már dolgozhatott együtt. Tehát kijelenthető, hogy amennyiben a nyáron az angol klubnál kötne ki, abban a német menedzsernek nagy szerepe lenne. 

Mario Götze a 2016/2017-es idény eddigi részében minden frontot egybe véve 16 mérkőzésen kapott lehetőséget, melyek során 2 gólt szerzett illetve ugyan ennyi találatot készített elő. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2020 júniusáig köti szerződés, az átigazolási értékét pedig 20 millió fontra becsülik. 

Németh Boldizsár