Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Bale góllal tért vissza, nyert a Real – videó!

A hétközi BL-siker után otthon fogadta az Espanyolt a Real Madrid, a spanyol bajnokság 23. fordulójában.

Kép: AS

Kép: AS

Zinedine Zidane együttese szerdán összességében meggyőző sikert aratott a Napoli ellen a Bernabeuban, a sort pedig az Espanyol ellen folytathatták. A kezdőben voltak változások: Marcelo pihent, ahogy Modric, Navas és Benzema is; Ramos sérült, Casemiro pedig csak a kispadon kapott helyet. Azon a padon, ahol Bale is helyet kapott – több hónapos kihagyás után térhetett most vissza a walesi. A kezdőben ismét ott volt Pepe, a baloldalon Nacho, de játszott még Kovacic, Isco és Lucas Vazquez is.

A meccs eleje nem az átütő erejű Real-rohamoktól volt hangos. A hazai gárda szép lassan vette fel a tempót és helyezte egyre nagyobb nyomás alá ellenfelét. Az Espanyol a biztos védekezésre alapozott, amely sokáig egész biztatónak tűnt az ő szemszögükből. Bizonyos dolgok ellen viszont nem volt ellenszerük. Ilyen például egy bomba formában játszó Kroos, egy jó napot kifogó Lucas, vagy egy ismét nagy kedvvel játszó Ronaldo. Utóbbi hetek óta nem élt ennyire a pályán, mint most a barcelonai ellenféllel szemben. Az első félidőben egy alkalommal varázsolt is: régi fénykorát idéző csellel etette meg David Lopezt a közönség nagy örömére.

Elöl talán csak Morata volt az, aki nem igazán találta magát, feltűnően sok volt az apró hiba a részéről. Már majdhogynem el is könyvelhettük volna, hogy ez nem az ő napja, amikor a 33. percben lecsapott. A vendég védők figyelmetlenségét kihasználva előnybe került a Real Madrid, méghozzá Isco beadása után Morata fejesével. Mégsem volt ez olyan rossz nap így. Az első félidőt így előnyben fejezték be a madridiak, a másodikra pedig a különbség biztosítása, illetve növelése volt a cél.

Kép: AS

Kép: AS

Az erősen érződött az Espanyol játékán, hogy ők ide nem elég erősek. Bármennyire is szerettek volna nyerni, az ész nélküli támadás több veszélyt rejtett magában, mint lehetőséget. Épp ezért inkább próbálták tartani a rájuk nézve hízelgő rossz 1-0-ás hátrányt, mintsem hogy beleszaladjanak egy komolyabb verésbe. Casilla kapuja épp ezért nem sűrűn forgott veszélyben, de cserébe a másik sem sokkal többször. Az is egy érdekessége volt a találkozónak, hogy az Espanyol kapujában visszatért a Bernabeuba Diego Lopez, aki annak idején Casillast szorította ki a Realban – most sem védett rosszul.

A Real támadott becsülettel, de nekik spórolniuk kellett az erejükkel a BL-küzdelmek okán. Olyan kérdések maradtak csak tisztázatlanok a hajrára, hogy betalál-e CR, vagy hogy tud-e valamit varázsolni a csereként beszálló Gareth Bale. Ahogy fogytak a percek, úgy csökkent a tempó és a színvonal is. Már-már úgy tűnt, az 1-0 mindenkinek megfelel és “lepörgetik az órát”, aztán jött a 84. perc és egy Real Madrid kontra. Isco ismét kiosztott egy gólpasszt, a befejező pedig nem volt más, mint a 88 nap után visszatérő Bale. Tündérmese.

Az eredmény a végén már nem változott, így a Real Madrid egy sima, 2-0-ás győzelemmel küldte haza az Espanyolt. Ezzel jelenleg 4 pont az előnyük a Barcelonával szemben, de per-pillanat két meccsel játszottak kevesebbet náluk (A Barca vasárnap játszik majd). Az Espanyol a 9. helyen áll a táblázaton.

http://www.dailymotion.com/video/x5cckyp_cristiano-ronaldo-fantastic_sport

http://www.dailymotion.com/video/x5cclzq_alvaro-morata-goal-hd-real-madrid-1-0-espanyol-18-02-2017_sport

http://www.dailymotion.com/video/x5ccthg_gareth-bale-goal-hd-real-madrid-2-0-espanyol-18-02-2017-hd_tv

Real Madrid – Espanyol 2-0
G.: Morata (33.), Bale (84.)

Real Madrid: Keylor Navas – Nacho (Marcelo), Varane, Pepe, Carvajal – Kovacic (Casemiro), Kroos, Isco – Cristiano Ronaldo, Morata (Bale), Lucas Vazquez. Edző: Zidane.

Espanyol: Diego lopez – Caricol, Duarte, David Lopez, Reyes – Diop, Fuego – Piatti, Jurado, Antonio Reyes – Gerard Moreno. Edző: Flores.

Baranyai Balázs