Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Győzelemmel hangolt a BL-re a Sevilla

A La Liga 23. fordulójában a Sevilla hazai pályán fogadta az Eibar együttesét szombat este, előtte pedig a Depor és az Alaves csapott össze.

laliga20172

Az Eibar ellen kellett helytállnia a Sevillának, amely a Barcelonával küzd jelenleg a második pozícióért a bajnokságban. Sampaoli csapata a következő héten a BL-ban is érdekelt a Leicester City ellen, így számukra az energiaspórolás is szempont volt. A találkozó első szakaszában szokás szerint nem estek neki ellenfelüknek. A Sevilla szereti átadni a kezdeményezés lehetőségét és inkább a kinyíló ellenfél hibáit kihasználni. Az Eibar ilyen szempontból kedvező ellenfél, elvégre a baszk csapat szeret és tud is letámadni, de így is elég masszív csapatként tekinthetünk rájuk, nem könnyű feltörni a védelmüket. Épp ezért a meccs első harmada főleg ezzel a helyben toporgással telt. A Sevilla magára húzta az Eibart és várt a hibára – fél órán át hiába.

De a 30. percben aztán sikerült élniük egy lehetőséggel: saját kapujuk előtt szereztek labdát, egy mélységi indítással pedig meg is indultak a vendég kapu felé. A védők bizonytalanságát kihasználva aztán Jovetic átküldte a labdát a kapu túloldalához, ahol egyedül érkezett Sarabia és be is talált. Ez a gól nagyon fontos volt, hiszen az Eibarnak innentől még keményebben kellett támadnia, de mindezt úgy hogy ne is legyen lehetősége a Sevillának hasonló akciókra. Elég küzdelmes találkozó volt ez, ami kevésbé élvezhető, vagy látványos, de a tempóra és az elszántságra kétségtelenül nem lehetett panasz. Többnyire az Eibar veszélyeztetett, de a csíkos mezesek nem tudtak élni lehetőségeikkel. Rico kapusnak akadt dolga párszor, de a háló nem rezzent – a Sevilla pedig még a hajrában talált még egyet Vitolo révén. Ezzel a 2-0-ás sikerrel ideiglenesen a Barcelona előtt helyezkednek el a tabellán és a másodikak a Real Madrid mögött. A korábbi találkozón az Alaves egy büntetőgóllal múlta felül a Deport, amely így egész emberes nyeretlenségi szériát tudhat magáénak.

Sevilla – Eibar 2-0
G.: Sarabia (30.), Vitolo (91.)

Sevilla: Rico – Escudero, Lenglet, Rami, Mercado (Mariano) – Nasri (Kranevitter), N’Zonzi – Sarabia, Jovetic, Vazquez – Ben Yedder (Vitolo). Edző: Sampaoli.

Eibar: Yoel – Arbilla (Luna), Lejeune, dos Santos, Capa – Rico, Escalante – Pena (Nano), Adrian (Bebe), Leon – Enrich. Edző: Mendilibar.

Másik esti meccs:
Deportivo La Coruna – Deportivo Alaves 0-1
G.: Garcia (68. – büntető)

Baranyai Balázs