Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Megtréfálta korábbi csapatát Szivics

Tovább szárnyal a Mezőkövesd, míg egyre nagyobb bajban a Diósgyőr a nyitány után.

dvtk.eu

dvtk.eu

Mindkét oldalon frissítettek a télen, a Kövesd edzőt is cserélt, és az új seprű jól sepert, ugyanis a kiegyenlített első félidőben Szivics taktikája érvényesült jobban. Bár a miskolciak kezdtek aktívabban. Az első percekben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mígnem alig tíz perccel a pauza előtt megszerezte a vezetést a Mezőkövesd. Igaz, ekkor már emberhátrányban futballozott a DVTK, lévén Ugrai két perc alatt begyűjtött egy-egy sárgát. Érezhető volt, hogy a kiállítás megfogta a látogatót, amely nem is tudta kontroll alatt tartani az összecsapást. A szabadrúgást Strestík tekerte középre, Balogh Béla pedig a hálóba fejelt. Jobb bemutatkozásról álmodni sem lehetett volna. A gól jól láthatóan feldobta a házigazdákat, akik a szünetig újabb támadást nem nagyon erőltettek. Megérdemelten vonulhatott tehát előnnyel a szünetre a matyóföldi csapat.

Fordulás után sem sokat változott a játék képe, a Mezőkövesd irányított, mi több negyedóra elteltével jó érzékkel cserélt Szivics, Bacelic-Grgic első labdaérintéséből gólt szerzett, hála Molnár Gábor remek passzának. Ezzel megadta a kegyelemdöfést a kövesdi alakulat, mert a Diósgyőrben nem volt annyi erő, hogy nagyobb ziccerig jusson, sőt a csereember megszerezhette volna második gólját is, ha Antal nem véd bravúrral. A hajrára fordulva végleg két vállra fektette a vendéglátó a piros-fehéreket: Strestík beadását Molnár lőtte közelről a kapuba. Soha rosszabb kezdést. A Mezőkövesd sorozatban ötödik hazai bajnokiját nyerte meg a Mezőkövesd, amivel igen közel lőtte magát a dobogóhoz.

Mezőkövesd – Diósgyőr 3-0 (1-0)
Mezőkövesd, vezette: Vad II. István
Gólszerzők: Balogh B. (35.), Bacelic-Grgic (60.), Molnár G. (81.)
Sárga lapok: Egerszegi (40.), Bacelic-Grgic (67.) ill.: Busai (27.), Ugrai (31.)
Kiállítva: Ugrai (33., második sárga lappal)

Mezőkövesd: Dombó D. – Farkas, Hudák, Balogh B. (Szeles, 63.), Vági – Pauljevic (Bacelic-Grgic, 58.), Egerszegi – Molnár G., Strestík, Sulek (Damcevski, 75.) – Veselinovic. Vezetőedző: Szivics Tomiszláv

Diósgyőr: Antal – Eperjesi, Lipták, Jagodinskis, Nemes M. – Busai, Elek – Vela, Nono (Fülöp, a szünetben), Ugrai –Szarka. Vezetőedző: Horváth Ferenc

Gavalovits Sándor