Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Videó: Mario Balotelli újra célkeresztben!

Mint ismert, tegnap a Lucien Favre vezette Nice 1-0-ás győzelmet aratott a Bernard Casoni által irányított Lorient otthonába a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 26. fordulójában. Nos, a találkozó egyik legnagyobb főszereplője Mario Balotelli lett, de nem pozitív értelemben. A 69. percben ellenfelével, nevezetesen Zargo Touréval tartottak egy kis erődemonstrációt, melyből végül az olasz “fenegyerek” jött ki rosszabbul, hiszen a játékvezető kiállította az eset után. Ennek köszönhetően Balotelli megkapta szezonbeli harmadik piros lapját…

No, a 26 esztendős olasz csatár első piros lapját éppen a Lorient ellen kapta meg a szezonban, melyet utólag végül eltöröltek ugyebár. A második kiállításra a Bordeaux elleni bajnokin került sor, igaz akkor nemcsak őt sújtották pirossal, hanem csapattársát, Belhandat is. A tegnapi szituáció viszont eléggé véleményesre sikeredett, hiszen korábban volt olyan helyzetek, amikor ennél jóval durvább megmozdulásokért maximum sárga lapot mutatott fel az adott játékvezető…

Íme, Balotelli harmadik piros lapja a szezonban:

https://www.youtube.com/watch?v=AVGeDDos5NM