Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

De Bruyne: “A City nem hasonlítható a Unitedhez”

Kevin de Bruyne, az angol Manchester City belga válogatott középpályása idén remek formában futballozik, alapembere a Pep Guardiola vezette világoskékeknek, és jelenleg BL-mérkőzésre készül, melyet a francia AS Monaco ellen vívnak majd a nyolcaddöntőben. A 25 esztendős játékos szerint van még mit letennie csapatának a Bajnokok Ligája asztalára.

Manchester-United-v-Manchester-City-Premier-LeagueDe Bruyne gólöröme az MU ellen még 2016-ból (fotó: Mirror)

A Manchester City tavaly érte el története legnagyobb sikerét a legrangosabb európai kupasorozatban, amikor is elmenetelt a Bajnokok Ligája elődöntőjéig. Ott ugyan fejet hajtottak a későbbi győztes Real Madridnak, de végre sikerült túllépni saját árnyékukon, és némileg jó szereplést felmutatni a BL-ben.
A holnapi AS Monaco ellen játszandó nyolcaddöntő-mérkőzés előtt pedig Kevin de Bruyne, a “Polgárok” középpályása beszélt kicsit a City és a BL relációjáról.

“Az emberek az olyan csapatokról beszélnek, mint a Manchester United vagy a Liverpool, a maguk fantasztikus történelmével” – mondta a belga, utalva ezzel a 8 BEK/BL-győzelemre, melyet együttesen számlál a két vörös mezes klub (5 liverpooli, 3 manchesteri siker). – “Természetesen nagyszerű klubokról beszélünk, és minket egyelőre nem lehet hozzájuk hasonlítani, hiszen mi még nem töltöttünk el annyi időt a BL-ben, mint ők.”

A Manchester City akkor került vissza az európai topfutball térképére, amikor is a dúsgazdag Manszúr sejk tulajdonába került a klub 2008-ban, majd komoly költekezés kezdődött, egyértelműen egy nemzetközileg is topcsapatnak számító gárda létrehozása volt a cél. Ám De Bruyne szerint futballtörténelmileg ez rendkívül rövid idő.

“A United és a ‘Pool sok-sok évtizeden át szerepeltek a BEK és a BL palettáján, mi pedig csak az elmúlt 5-6 évben robbantunk be oda. Hasonlóan sok időre van szükségünk, ha azt akarjuk, hogy hozzájuk hasonlítsanak minket.” – hangoztatta De Bruyne.

A Pep Guardiola által gardírozott csapat sokat tehet azért idén, hogy a City megfelelő elismerésben részesüljön, ám a francia bajnokságot vezető, 26 meccsen 76 gólt termelő hercegségiek ellen távolról se lesz könnyű dolga az angol gárdának. Az első mérkőzés kedd este 20:45-kor kerül megrendezésre a manchesteri Etihad Stadionban.

Szerző: Draskovics Tamás