Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kulcsemberét teszi a nézőtérre a Juve!

Nagy találkozót rendeznek meg, nagy téttel, nagy csapatok között, ám nagy hiányzóval. Szerda este fut  össze egymással a Porto és a Juventus együttese, hogy lerendezzék az első randijukat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Viszont ,mint ahogy az előbb említve lett, egy kulcsember biztosan hiányozni fog. 

bonucci

Mégpedig a Juventus oldaláról. Az érdekessége a dolognak, hogy nem sérülés vagy eltiltás miatt. Jobban mondva nem a szokványos – sok lapot kapott, ezért nem léphet pályára – történet miatt, hanem a klub által hozott döntés következtében. Leonardo Bonucci csak a lelátóról fogja megtekinteni a találkozót. Annak ellenére, hogy elrepült a csapattal.

Ezt maga a torinói klub edzője, Max Allegri is megerősítette a hivatalos sajtótájékoztatón:

“Bonucci holnap a lelátón fog lenni. Ennek nem kell nagy feneket keríteni. A klub, a szurkolók és a csapat felé kell tiszteletet tanúsítani, ez volt a helyes döntés. Az ügy lezárva. Leo a Juventus fontos eleme. Ő egy intelligens ember, megértette, hogy miért kell így lennie. Ez a szituáció jó tanulság lesz a jövőre nézve.” 

Hogy mi is történt, ami miatt az olasz válogatott védőnek bűnhődnie kell? A pénteken lejátszott Palermo elleni találkozót követően, a bekk hevesen, indulatosan fejezte ki véleményét edzőjének, amit így ilyen formán nem tartott illendőnek a klub. Max Allegri leszögezte, hogy nincs félreértés közte és a játékos között, mert utána megbeszélték a dolgokat. Mindenesetre némi kihatással lehet a csapatra egy ilyen történet.

Hiszen mégiscsak a csapat egyik legmeghatározóbb személyiségét küldték el a kerettől egy kis időre. Bár abban a klubnak igaza lehet, hogy egy játékos sem eshet át a ló túloldalára.

Szerző: Borbély Szabolcs