Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: Hazai pályán is újpest-siker

Immáron csak egyetlen találkozó választ el, és teljessé válik a legjobb nyolc mezőnye. Az Újpest hazai környezetben fogadta a Zalaegerszeget.

fotó: nso.hu

fotó: nso.hu

Hosszas „vajúdás után”, de hazatérhetett az Újpest labdarúgócsapata, amely a Zalaegerszeg elleni kupamérkőzésen vehette birtokba a Szusza stadiont. Az elmúlt két Vasas-meccs, valamint a szerda hajnali eső jól láthatóan sem kímélte a gyepet, ehhez képest jónak is mondható találkozót játszottak a felek. Az Újpest magához ragadta a kezdeményezést, és bár a ZTE is veszélyeztetett, komolyabb lehetőség nélkül telt az első félidő. A szünetet követően Nagy Gábor révén gyorsan előnybe kerültek a házigazdák, hogy aztán tíz perccel később végleg szertefoszlassák a zalai reményeket a fővárosiak. Ekkor Diarra távoli próbálkozása kötött ki a kék-fehérek kapujában. Az Újpest tehát kettős győzelemmel lépett tovább.

Újpest – Zalaegerszeg (II.) 2-0 (0-0)
G.: Nagy G. (49.), Diarra (59.)
Továbbjutott: Újpest 6-1-es összesítéssel.

A délután folyamán a Mezőkövesd, a Budafok és a Szolnok, míg kora este a Sopron, és a Diósgyőr jutott a legjobb nyolc közé, egy nappal korábban a Vasas biztosította helyét a negyeddöntőben.

Gavalovits Sándor