Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Újpesti segítség a Fradinak

Egykor rangadó volt, mára csak dicső múltra visszatekintő párharcnak is nevezhetnénk, de azért egy Újpest – Honvéd az egy Újpest – Honvéd. Nagy múltra tekint vissza a párosítás, mind a két csapat is, de abba belegondoltunk, hogy az Újpest utoljára 1998-ban a Honvéd pedig 1993-ban volt magyar bajnok?

64317_ujpest_honvedujpestfc.hu

Az Újpest az előző héten visszatért a Megyeri útra, több, mint félév után, s egyből el is könyvelhette első hazai vereségét. Így a szurkolók most arra készültek ezt a meccset be kell húzniuk. Igaz egy esetleges hazai győzelemmel, pont a nagy rivális Ferencvárosnak tudtak volna segíteni, mert, ha a zöld-fehérek legyőzik a Haladást, a lilák meg a piros-feketéket a Fradi közelebb lopózhatott volna a dobogón álló kispestiekhez.

Mind a két edző megkeverte a kártyákat, hiszen az újpestieknél bekerült Jonathan Heris, Kecskés Ákos, Cseke Benjámin, Lázok János is, míg a kezdőcsapatba várt Balázs Benjámin, Pávkovics Bence, Bojan Sankovic, Mihailo Perovic csak a kispadon kezdett. Közülük a montenegrói kimaradása okozott meglepetést, hiszen a lilák tavaszi góljai közül (mely három) kettőt ő szerzett. Viszont a szükség nagy úr, Újpesten egyes állításokkal ellentétben betartják a légiós korlátozást (az egyik oldal azt írta, hogy csak egyszer tartották be, igaz azt elfelejtették, hogy a Vidi és a Fradi ellen öt légiós játszhatott, miután a nemzetközi kupacsapatok meccsein az ellenfélnél is öt külföldi játszhat…) S mivel bekerült Heris, s lejárt Diarra eltiltása így változtatni kellett. Andrics rutinjára szükség van, míg Bardhi továbbra is sérült, így Heris, Andrics és Diarra lett a három külföldi. A Honvédnál Ivan Lorvics eltiltása miatt nem játszhatott helyét Baráth Botond vette át, Laczkó Zsolt helyén Holender Filip kezdett, míg a két fiatal (Koszta, Zsótér) közül ezúttal az utóbbi mellett döntött Rossi mester.

A 19.percben Andrics lódult meg a kispesti kapu irányába, lefutja Baráthot, de csúnyán fölé lőtt öt méterről. Egy perccel később Balogh lőtt, de Gróf vetődve védett. Szintén egy perccel később Cseke lőtt 10 méterről, de Gróf újból védett. A 27.percben a semmiből megszerezte a vezetést a Honvéd. Mégpedig az Újpest kölcsönjátékosa Zsótér Donát volt a gólszerző, akit a szezon előtt a St. Truiden vett meg a liláknak, lévén kizárták őket a játékos regisztrálásból, így addig kölcsönadták a kispestieknek. Lanzafame beadását elvétette Mohl, Zsótér pedig 13 méterről a felső sarokba bikázta. Kérdéses, ezek után nyáron mennyire várják majd a lila-fehér drukkerek, főleg, hogy megünnepelte a gólját. A 28.percben újabb kispesti helyzet, Lanzafame kapott kiváló indítást, de az elé vetődő Balajcza az utolsó pillanatban mentett. Többen a helyszínen úgy gondolták a támadó lábát is elvitte. 34.percben kiderült, hogy a legjobb kispesti védő az újpesti támadó Lázok János. Heris lövését ugyanis a léc fölé mentette, pedig a labda már szinte a kapuban volt. A 42.percben Lanzafame kapott kiváló labdát Eppeltől, de ő gyengén Balajczának adta. Az első félidő így gólos kispesti előnnyel zárult.

57.percben volt az első helyzet. Ikenne-King kicselezte Mohlt, lövését viszont Balajcza védte. A 61.percben Kálnoki-Kis keveredett a kispesti kapu elé, de végül Lanzafame mentett a kapu elől. Még ugyanebben a percben Hidi lőtt öt méterről, de a kapu fölé. A 91.percig más nem történt, de ekkor egy szöglet után Windecker elé került a labda, aki Angelovnak továbbított, a macedón pedig kiegyenlített. Ezzel két pontot elvettek a Honvédtól, melynek a legjobb a Groupama Arénában örültek.

Újpest – Bp. Honvéd 0-1 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion vezette: Kassai Viktor
Gól: Angelov (91.p) ill. Zsótér (27.p)
Sárgalapok: Heris (18.p), Kecskés (54.p) ill. Zsótér (23.p), Holender (28.p), Lanzafame (71.p), Ikenne-King (88.p)

Újpest: Balajcza – Heris (Angelov 81.p), Kálnoki-Kis, Kecskés, Mohl – Windecker, Cseke – Andrics (Perovics 71.p), Balogh B., Diarra – Lázok (Balázs 63.p) vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Bp. Honvéd: Gróf – Ikenne-King, Bobál, Kamber, Baráth, Holender (Villám 74.p) – Gazdag, Hidi, Zsótér (Kosza 81.p) – Eppel (Kabangu 72.p), Lanzafame vezetőedző: Marco Rossi

Endrődi Dávid